11 körözés volt ellene érvényben, nem jött be a trükkje

Elfogtak egy férfit, miután igazoltatták, s kiderült, hogy a saját testvérének adta ki magát, miközben tizenegy körözés volt érvényben ellene - közölte a Készenléti Rendőrség pénteken a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy a járőrök a főváros VIII. kerületében láttak el szolgálatot augusztus 18-án délután, amikor egy Könyves Kálmán körúti benzinkút parkolójában igazoltattak egy férfit, aki kérdésükre elmondta, hogy semmilyen igazolvány nincs nála, ezért a rendőrök az adatai bediktálását kérték tőle.

A nyilvántartásban megjelent arcképes fénykép azonban egyáltalán nem hasonlított rá, ezért a járőrök biometrikus ellenőrzést hajtottak végre, így kiderült, hogy a férfi a testvérének akarta kiadni magát.

Mint kiderült a 26 éves budapesti férfi ellen tizenegy körözés volt érvényben: kereste őt több rendőrkapitányság és bíróság is; a bűnügyi listáján volt szabálysértési elzárás, járművezetéstől eltiltás, közúti veszélyeztetés, de más bűncselekmény is.

A készenléti rendőrök a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságára állították elő a férfit - áll a közleményben.

MTI/A címlapfotó illusztráció (police.hu)

2025. augusztus 22. 20:22
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family