A Balaton Parkban a világ legjobb motorosai

Sávoly, Hajdúnánás – Balatonfőkajár. Az elmúlt két évtizedben többször is felvetődött, hogy visszatér hazánkba a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye, a 2009-es és a 2010-es előzetes naptárban szerepelt is a magyar futam, ám végül nem rendezték meg. Akkor Sávoly mellett épült volna pálya, míg hat évvel ezelőtt Hajdúnánásra terveztek aszfaltcsíkot, a magyarországi MotoGP-futam végleges helyszíne azonban a Balaton Park Circuit lett – 33 év után láthatjuk ismét a legjobbakat.

A Balatonfőkajár mellett található impozáns létesítményt 2023 májusában adták át, majd különböző kiegészítő munkálatokat végeztek, hogy a pálya megfeleljen a MotoGP-hez szükséges úgynevezett Grade A-licenc követelményeinek. Az esemény magyarországi promótere, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. tájékoztatása szerint a fejlesztésekkel modern infrastruktúra fogadja a világelitet. Az eredeti nyomvonal 7-es kanyarjánál szűkítettek a kanyaríven, amivel biztonsági okokból megnövelték a bukótér területét. A 11-es kanyarnál egy meglévő tavat feltöltöttek, az új sikánnak köszönhetően csökkent a sebesség és nőtt az előzési lehetőségek száma, továbbá egy technikás kanyarkombinációt is kiépítettek.


A 4075 méter hosszú pályán hét jobb- és tíz balkanyart kell bevenniük a versenyzőknek, a leghosszabb egyenes csaknem 700 méteres. A vonalvezetés technikás és nehéz: korántsem ez a leggyorsabb aszfaltcsík a versenynaptárban, ugyanakkor jelentős kihívás elé állítja a motorosokat, mert kimondottan sokat, átlagosan 240 méterenként kell kanyarodniuk. Az óramutató járásával ellentétes irányban haladnak a pályán, amelynek teljesítése a sok féktáv miatt nagy precizitást igényel.


A legtöbb versenyző június végén már tesztelte a balatonfőkajári aszfaltot, amelyen júliusban a Superbike-vb mezőnye körözött. A címvédő török Toprak Razgatlioglu uralta a hétvégét, nagy fölényben motorozott – az erőviszonyok alapján a MotoGP Magyar Nagydíján Marc Márqueztől számíthatunk hasonló teljesítményre. A nyolcszoros gyorsaságimotoros-világbajnok spanyol klasszis dominanciája lenyűgöző: az eddigi tizenhárom versenyből kilencet megnyert, sorozatban hat (kettős) győzelemnél jár. Döbbenetes fölénnyel vezeti az összetett ponttáblázatot, 142 ponttal előzi meg öccsét, Álex Márquezt, míg az olasz Francesco Bagnaia jelenleg „csak” a harmadik helyen áll, de vele is számolni kell. A balos kanyarok papíron Marc Márqueznek kedveznek…a Balaton Park Circuit azonban tartogathat meglepetéseket.

A képek forrása: Balaton Park Circuit Facebook-oldala

2025. augusztus 23. 16:04
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...