A társasági adót és a tőkejövedelmek adóját is az egekbe emelné a Tisza Párt

Nemcsak az szja, hanem több más adónem brutális emelésére is készül a Tisza Párt – tudta meg az Index a párt szakértőinek munkáját ismerő forrásból. Kiderült, hogy 25 százalékos társasági adót és háromkulcsos nyereségadót terveznek Magyar Péterék, hogy az egyre erősebb kampányígéreteiket teljesíthessék majd. A Tisza Párt nemmel válaszolt kérdéseikre, amikor megkeresték őket - írja a lap.

A társasági adó és a tőkejövedelmek adójának drasztikus emelésére is készül a többkulcsos szja bevezetése mellett a Tisza – tudta meg az Index egy, a párt gazdaságpolitikai programján dolgozó forrástól. Értesüléseiket több egymástól független, Magyar Péterék adópolitikai terveire rálátó személy is megerősítette.

Közel háromszorosára emelkedhet a társasági adó

Információik szerint a jelenlegi 9 százalékról 25 százalékra emelné a Tisza Párt a társasági adó kulcsát. A tervezett intézkedés hátterében a lap egyik forrásának elmondása szerint az áll, hogy a hazánkba amúgy jelentős számú beruházást vonzó alacsony társasági adó miatt a Tisza Párt egyes szakértői úgy érzik, ez a modell egyfajta „adóparadicsommá” teszi Magyarországot, a költségvetésbe ugyanakkor nem jut elég forrás ezen az úton.

A tőkejövedelmeket szintén jelentős mértékben megadóztatná a Tisza Párt, ami – információik szerint – akárcsak az szja esetében, itt is sávosan történne.

A céges osztalékok után az átlagkereset mértékéig 20 százalék lenne az adó. Efölött az átlagkereset kétszereséig viszont már 30 százalékot kellene fizetni. Az ennél is magasabb jövedelmek esetében pedig egy harmadik, 40 százalékos sáv is életbe lépne.

Hasonlóan történne az állampapírok és részvények nyereségének megadóztatása is. Az eredeti tőkebefektetés nyeresége után a mindenkori átlagbérnek megfelelő összegig 20, afölött az átlagbér kétszereséig 30, azt is meghaladó nyereség esetén pedig 40 százalékos kulccsal kellene adózni.

A tiszás elképzelések szerint tőkejövedelemnek számítana minden olyan bevétel, ami nem bér, hanem „attól elkülönülten adózik”.

Így a vállalati nyereségek osztaléka, a részvények, a lakossági állampapírok és egyéb megtakarítási-befektetési formák nyeresége után is hasonló módon kellene adót fizetni.

A lap egyik forrása elmondta: a már korábban nyilvánosságra került szja-emelés mellett ezekből a bevételekből tudná csak elérni a Tisza Párt, hogy „kijöjjön a matek”, és a kampány során tett, egyre gyarapodó ígéreteit tartani tudja Magyar Péter.

Az Index új értesüléseivel kapcsolatban a lap munkatársai kérdéseket küldtek a Tisza Pártnak. Arról érdeklődtek, hogy valóban tervezik-e a társasági adó emelését, és amennyiben igen, milyen mértékben. Válaszuk szerint nem tervezik. Azt is megkérdezték, hogy várható-e, és milyen kulcsok mellett a tőkejövedelmek sávos megadóztatása. Válaszukban azt állították, hogy „nem tervezünk változtatást ezen a területen az orbáni adókhoz képest".

A párt sajtóosztálya által kiküldött, aláírás nélküli levélben azt fontosnak tartották közölni, hogy „az ötmilliárd forint feletti vagyonokra viszont kivetjük a vagyonadót, akár tetszik Orbánnak és az index nevű propagandaoldalnak, akár nem."

Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt

Pánikot okozott az szja-emelés tervének kiszivárgása a Tiszán belül

Mint ismert, nemrég egy, az Index birtokába került belső feljegyzés alapján írták meg, hogy a Tisza Párt a családtámogatási rendszer „korrekciójára” és brutális szja-emelésre készülhet. Az általuk elképzelt háromkulcsos, progresszív adó bevezetése esetén 416 ezer forintos jövedelem fölött már nem a jelenlegi 15, hanem 22 százalékos kulcs lépne érvénybe. 1 millió 250 ezer forintos fizetéstől pedig egy harmadik 33 százalékos adókulcs szerint kellene adózni.

Úgy tudják, a Magyar Péter által „harmadikos iskolás szintű, név nélküli hamisítványnak” titulált anyag kiszivárgása hatalmas felfordulást okozott a Tisza Párton belül, ahol a pártelnök teljes nyilatkozatstopot írt elő kollégáinak, és új protokollt vezetett be a további szivárogtatások megakadályozása érdekében.

A lap egyik forrása beszámolt róla, hogy a pártban a szigorított szabályok szerint ezentúl minden kinyomtatott anyagot külső borítóval kell ellátni, és a kísérőlapot alá kell írnia annak, aki átveszi a dokumentumot. Sőt, a nyomtatott anyagokba betekintést nyerő személyeknek még azt is fel kell tüntetniük, hogy pontosan mettől meddig volt náluk az adott dokumentum. „Ez az intézkedés finoman szólva sem aratott osztatlan tetszést a közösségen belül” – mondta a forrás a reformok fogadtatásáról.

A Tisza alelnöke „erősítette meg” lapunk információit

Emlékezetes, nem sokkal azt követően, hogy Magyar Péter tagadta az Index által nyilvánosságra hozott szja-tervek hitelességét, a Mandiner ráakadt egy olyan felvételre a YouTube-on, amin Tarr Zoltán alelnök és Dálnoki Áron, a Tisza Párt gazdasági munkacsoportjának vezetője beszéltek pártjuk adóelképzeléseiről.

Az azóta már egy kormánypárti médiakampány alapjává tett videóban Dálnoki megszavaztatta az etyeki Magyar-kút Tisza Sziget rendezvényén jelenlévőket, és kiderült, hogy döntő többségük a többkulcsos adó bevezetését támogatná. Tarr Zoltán pedig ennek kapcsán azt fejtegette, hogy nem beszélhetnek minden tervükről, mert akkor megbuknának. „Választást kell nyerni, és utána mindent lehet” – fogalmazott a Tisza Párt második embere, akit azóta látványosan visszavontak a nyilvánosságból.

Miután az esetről készült videó rohamosan terjedni kezdett, Magyar Péter perrel és egy majdani jogszabály-szigorítással fenyegette meg a Tisza Párt szja-emelési terveiről beszámoló sajtótermékeket, köztük az Indexet is.

Erre a  lap szerkesztősége a következőképpen reagált: „Az elmúlt időszakban több alkalommal valótlanul állították a Tisza Part vezetői, hogy sajtópert nyertek az Indexszel szemben. Fontos tisztázni: ilyen per nem indult, így természetesen ilyen ítélet sem születhetett. Várjuk a fejleményeket a mostani bejelentés után.”

2025. szeptember 11. 09:19
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 11., csütörtök reggel
SZÍVSZORÍTÓ - Felfüggesztett fogházra ítélték azt az újpesti tanárnőt, aki mogyorós süteményt adott a tanítványának,...
A Magyar Péter vezette Tisza Párt kamu közvélemény-kutatásokkal próbálja az esélyességét bizonyítani, de saját ember...