Agyonlőttek egy fiatalt a rendőrök a kijárási tilalom megszegése miatt Albániában

Tiranában rendőrök csaptak össze egy szerdai megmozduláson tüntetőkkel, akik az ellen tiltakoztak, hogy a rendvédelmi szervek agyonlőttek egy 25 éves férfit, aki megszegte a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalmat Albániában.

 

A tiltakozók semmibe vették a tízfős gyülekezési plafont, és kövekkel dobálták meg a rendőröket, a belügyminisztériumot, a tiranai polgármesteri hivatalt, valamint a főbb kormányzati épületeket.A tüntetők megpróbáltak behatolni a belügyminisztériumba és a kormányzati épületkomplexumba, ahol Edi Rama miniszterelnök irodája is található. A rendőrség könnygázt vetett be.

A 25 éves Klodian Rashát keddre virradóra lőtték agyon a kijárási tilalom hatálya alatt, mert nem reagált az őt feltartóztatni akaró rendőrök felszólítására. Sander Lleshaj belügyminiszter közölte, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.

Rasha barátai az elkövetők felelősségre vonását követelték, nővére, Sibora pedig a helyi Report TV televíziós csatorna műsorában elmondta, hogy testvére cigarettát ment vásárolni éjjeli 1 óra 45 perc körül, és az otthona közelében lőtték agyon rendőrök, akik hazáig követték őt.

Edi Rama miniszterelnök jelenleg az Egyesült Államokban tárgyal a Pfizer vállalattal, hogy biztosíthassa országa számára a cég által fejlesztett vakcinát.
Albániában a járvány feltartóztatásának céljából számos karanténintézkedést vezettek be, a többi között kötelezővé tették a maszkviselést, betiltották a gyülekezéseket, és éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el.

A mintegy hárommillió lakosú országban eddig 45 188 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 951-en hunytak el a kórban. A gyógyultak száma 23 072.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2020. december 10. 12:45
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ketten is megsérültek, miután rendőrautónak csapódtak szerdán Budapesten. Egy 17 éves fiú száguldozott a rollerrel, ...
Sarkadi Zsolt még a 444 szerzőjeként egy ócska álhírtől eljutott Orbán Viktor lemondatásáig és a polgári jóízlésig, ...
Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog - jelentette ki Orbán Vi...
A Tisza - hogyha kormányra kerülne - megadóztatná a nyugdíjakat és eltörölné a 13. havi nyugdíjat. Erről beszélt nem...