Autójához kötözve vonszolta a kutyáját egy jánoshalmi férfi, nyilatkozott nekünk

Autójához kötözte és több száz méteren keresztül vonszolta a kutyáját egy jánoshalmi férfi. A brutális kínzás után kikötözte az állatot a közeli erdőbe, egy alig pár méteres kötéllel. Az állatra végül egy arra járó férfi talált rá, aki kihívta a rendőröket és az állatvédőket. Az állatkínzó akár 3 évre is börtönbe mehet.

Megsérült a feje, a szeme és a szája is a kutyának. A németjuhászt egy jánoshalmi férfi az autója után kötve vonszolta el a fél kilométeren keresztül az otthonától egy erdő széléig, itt pedig kikötötte az egyik bokorhoz.

A férfi azt állítja, hogy nem akart ártani neki. Állítása szerint, csak azért vonszolta az erdőbe, mert a németjuhász megtámadta a sertéseit. Erről fotókat is posztolt az interneten. Telefonon nyilatkozott a Tényeknek, de az arcát és a nevét nem vállalta.

Megfogtam a lapátot, megütöttem a kutyát, megszorítottam. Akkor behajtottam oda az ólba, de ugye féltem, hogy milyen a kutya, akkor szintén nagy nehezen ott az ólban a nyakába akasztottam egy kötelet és nem vonszoltam, nem megölés szándékával. Mert ha el akartam volna pusztítani, akkor a vasvillát fogom meg és elpusztítom a kutyát, de nem. Minél távolabb akartam vinni a kutyát

– mondta a Tényeknek.

Az erdőben a nyomokat végül egy arra járó férfi vette észre. Mikor meglátta a kutyát azonnal riasztotta a rendőrséget és az állatvédőket. Most a Kelebiai Kutyamentő Alapítványnál van, itt gyógyszerekkel és krémekkel elkezdték a kezelést.

Tegnap még azért sokkal rosszabbul volt, most már kezd begyógyulni, mert a kutyák azért elég gyorsan gyógyulnak hála az Istennek

– mondta Paska István a Kelebiai Kutyamentő Alapítvány kurátora.

Bár a sebei már elkezdtek begyógyulni, a kutya hasa és az emlői is nagyon rossz állapotban vannak, aminek a gyógyulási ideje sokkal hosszabb lesz. Az állatvédők szerint az állat borzalmas szenvedésen ment keresztül. A felvételeken jól látszik, hogy ennek ellenére nagyon szelíd.

A legnagyobb baj, ami történt vele az az emlőjével van. Az, hogy végighúzta az úton. Ez itt látszik rajta, hogy lekezelhető gyógyszerrel, de látszik rajta, hogy nemrég ellett is. Itt ez tiszta fekete ez a rész

– tette hozzá az állatvédő.

A rendőrség eljárást indított a férfi ellen, akit állatkínzás miatt már ki is hallgattak. A férfi most tagadta, hogy övé lenne az állat, korábban a rendőrségnek viszont bevallotta, hogy a saját kutyáját kínozta meg. Akár 3 évre is rácsok mögé kerülhet.

2025. január 07. 09:42
Kisunokáit erőszakolta a nagypapa és nagymama Nyírábrányban, fiúk is segített - videóval
Megrázó történet! A kislányok szerint a borzalmakban a nagyanyjuk is részt vett. Végül másik nagyapjuknak beszéltek ...
Mélybe vetette magát egy férfi a ferihegyi reptér emeletéről, meghalt
Az édesanyja közölte a tragikus hírt.
Rejtélyes vírus terjed, ezek a HMPV tünetei
14 év alatti fiatalokat és időseket támad a HMPV vírus Kínában, de egy virológus szerint a HMPV Magyarországon is je...
A magyar filmipar a csúcson, óriási elismerést kapott Hollywoodtól
Világszínvonalú a hazai filmgyártás. Nem véletlen, hogy a hollywoodi produkciók itt forgatnak.
Valóra vált a magyar énekesnő álma, különleges és intim számára
Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kívánhatott volna.
Vérfagyasztó jelenetet vettek fel Borsodban, már úgy tűnt, nincs menekvés – Videó
Egy hajszálon múlott, hogy valami rettenetes történjen.
Letaglózó, ami Debrecen mellett történt – megrázó fotók érkeztek a helyszínről
Három embert vittek el a mentők.
Vízbe zuhant egy gép felszállás közben, videóra vették az életeket követelő szerencsétlenséget
Külföldi turisták is vannak az áldozatok között.
Csúnyán átverték a Baranyában élőket, lelepleződött a riogató szélhámos
Ezreket próbáltak meg lóvá tenni.
Tények este teljes adás, 2025. január 7., kedd
SOKKOLÓ - Brutális videón a rendőrgázolás! Egy helyszínelőt ütött el egy autós Felsőpáhoknál. A járőr átrepült a sza...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.