Bicikliző idős asszonyokra vadászott József, az ágyneműk alól rángatták elő a rendőrök - Fotók

József alapos volt, de nem eléggé, így elfogták.

Idős, bicikliző nőkre vadászott napokon át egy 28 éves Pest vármegyei férfi. A szélhámos rendszerint melléjük tekert, majd kirántotta a kosarukban lévő táskájukat, és szélsebesen elhajtott – számolt be a police.hu.

A rendőrség szerint az egyes esetek között eltelt idő összefüggésben állt a zsákmány méretével, hiszen ha kevesebb pénzre sikerült szert tennie, hamarabb vetemedett újra lopásra.

Először augusztus 21-én lépett a bűn útjára, ekkor 70 ezer forinttal könnyített meg egy nyugdíjast. Mindössze három nap telt el ezután, mikor ismét egy idős kerékpáros volt a célkeresztjében Monoron. Jól bevált módszerén nem változtatott, kicsente a táskát a kosárból, majd 420 ezer forinttal olajra, pontosabban a pedálra lépett.


A kitaposott útról nem tért le több mint egy héttel később sem, mikor újabb áldozatot szedett, ekkor 60 ezer forinttal lógott meg.

Mindhárom alkalommal már csak hátulról látták a férfit a pórul járt idősek, ezért viszonylag hosszú ideig tartott, mire a nyomozás eredményre vezetett.

Szeptember 4-én délelőtt azonban már tudták az egyenruhások, hogy A. Józseffel van dolguk, ezért Gombára indultak, ugyanis felvetődött, hogy ott lehet egy nőnél.

A házat, az udvart, de még az ólakat is tüzetesen átfésülték a rendőrök, de nem találták sehol a férfit. Egy lelakatolt, bezárt épületet is találtak a telken, ahová bejutva, végül egy fekhelyen, az ágyneműket megemelve előkerült József.


Utolsó fosztogatása óta kopaszra vágatta haját, hogy kevésbé legyen felismerhető, azonban nem volt elég alapos, hiszen márkás cipőjét nem cserélte le.

A tolvaj kihallgatásán beismerő vallomást tett, és elmondta, már az utolsó fillérig elköltötte a közel 550 ezer forintot, hogy mire, az egyelőre rejtély.

Üzletszerűen elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, a rendőrség pedig kezdeményezte letartóztatását is.

Fotók: police.hu

2023. szeptember 06. 13:11
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Az Egyesült Államok külügyminisztere ünnepi nyilatkozatban köszöntötte Magyarországot augusztus 20-án. Marco Rubio h...
Kocsis Máté szerint a Tisza Párt elnökének az a baja a Fidesszel, hogy nincs benne.
A bejelentés után a rendőrség azonnal intézkedett.
Otthagyták a biztos állásukat, és állítják: kapcsolatuk sosem volt erősebb.