A négycsillagosként hirdetett szálloda valójában messze elmarad ettől a szinttől. A vendégek sorra számolnak be koszos, elhanyagolt szobákról, pókhálókról, lestrapált bútorokról, működésképtelen klímáról és fűtés nélküli téli éjszakákról. A hotel kínálata gyakran merő átverésnek tűnik: a svédasztal hiányzik, helyette feláras szolgáltatásokkal átverik és lehúzzák a vendégeket, akiknek még a fürdőköpenyért és a felszolgált csapvízért is fizetniük kell.
Mindezt tetézi, hogy a szobákért borsos árakat kérnek el: akár 1 millió forintba is kerülhet egy hét egy család számára, akik végül csalódottan, átverve érzik magukat. Több vendég véleménye szerint: „Ez nem négy-, hanem maximum háromcsillagos szint, és az is jóindulattal.”
A legfelháborítóbb esetek között említik a wellness-részleg botrányát, ahol a csúszós padló miatt egy kisgyermek balesetet szenvedett. Bár figyelmeztető táblákat kihelyeztek, sokan úgy vélik: a hotel üzemeltetője szándékosan spórol a biztonságon.
Forsthoffer Ágnes politikai pályája sem indult fényesen: 2024-ben Balatonfüreden függetlenként indult az önkormányzati választáson, de csúfos vereséget szenvedett. Ezért különösen visszatetsző volt, hogy Kötcsén hazugsággal indította bemutatkozását: azt állította, most először áll politikai színpadon, és ezek az első mondatai. Holott köztudott, hogy már egy évvel korábban próbálkozott a politikában – sikertelenül.
Ehhez képest most, egy évvel később, már a Tisza Párt harmadik alelnökeként tevékenykedik – köszönhetően annak, hogy Magyar Péter Kötcsén bemutatta őt.
Sokak szerint Magyar Péter súlyos hibát követett el, amikor Forsthoffer Ágnest éppen Kötcsén, a Tisza rendezvényén mutatta be a párt színeiben.