Botrányos dolgot tett a Farm VIP játékosa, súlyos büntetést kapott

Tettére nincs bocsánat.

Hatalmas balhé tört ki a Farm VIP hétfői adásában, ugyanis Aurelio hajnalban olyan éhes volt, hogy engedély nélkül lemészárolt egy kakast, amiből pörköltet akart készíteni.

Az állat egyik darabjára Leo talált rá, aki döbbenten állt az eset előtt.

Mint kiderült, az étel végül el sem készült, ám a versenyzők, valamint a műsorvezetők teljesen felháborodtak a történteken.

Történt egy olyan eset, ami felbolygatta a csapatot

– kezdte Demcsák Zsuzsa, majd kijelentette, hogy ez viszont szankiókkal jár.

Most is vállalom a felelősséget, mert ez kizárólag az én döntésem volt és az én hibám

– vallotta be Aurelio, valamint hozzátette, sajnálja, hogy Linda és Leo csalódott benne.

Demcsák Zuszsa ezt követően elárulta, milyen büntetés vár a játékosra.

Aurelio, te semmiféleképpen nem szállhatsz harcba a védettségért, de a következő farmgyűlésen nem is szavazhatsz

– jelentette ki a műsorvezető.

Aurelio elfogadta az ítéletet és könnyek között kért bocsánatot mindenkitől.

2025. április 08. 10:15
Megölte és feldarabolta apját egy budapesti férfi, trükkösen próbálta megúszni az emberölést
A rendőrök most fejezték be a nyomozást. Az egész család rácsok mögé kerül.
Megsérült két rendőr az erőszakossá fajuló hétfői demonstráción
Pride-párti és a drogtörvény szigorítása ellen tüntetők tiltakoztak az Alaptörvény-módosítás ellen a Kossuth téren h...
A születésnapos Bodrogi Gyula elárulta, mire a legbüszkébb
Egy másodpercig sem gondolkozott rajta.
Niki Belucci elárulta, hogyan kezdett a felnőttfilmezésbe, őszintén beszélt múltjáról
Felnőttfilmes múltját nem tudja meg nem történtté tenni, de nem akar lehajtott fejjel járni miatta. Azt mondja fiata...
Megerőszakolta, majd meggyilkolta 12 éves lányát egy férfi
Brutális bűntényre derült fény.
Paktumot kötött Brüsszel és a Tisza párt
Paktumot kötött Brüsszel és a Tisza Párt - erre hívta fel a figyelmet a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menc...
A házával együtt robbantottak fel egy édesapát
Már csak a holttestét tudták kiemelni a romok alól.
Balesetet akart elkerülni, Dunába zuhant
Brutális baleset történt Romániában, egy sofőr lehúzódott az útról, hogy elkerüljön egy frontális karambolt, de a fu...
Már heten haltak meg vasúti átjárókban
Csak idén hét ember halt már meg olyan balesetekben, amelyek vasúti átjáróban történtek. Egyre gyakoribb, hogy azért...
Otthonában késelte halálra barátját egy férfi
Az áldozat vendégségbe érkezett.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.