Clevelandből érkeztek rajongók, csak hogy lássák Leslie Mandokit Budapesten

A Mokkában mesélt a zenész.

Ötven éve talált menedékre Bajorországban Leslie Mandoki, aki azóta zenéjével emberek ezreit érintette meg. Az idén ősszel kerek évfordulót ünneplő művész a kommunista Magyarországról disszidált, és Bajorországban kezdett új életet. A fél évszázados pálya egyik fénypontja volt, amikor a Mandoki Soulmates néhány hete Budapesten adott jubileumi koncertet: a helyszínen több mint 15 ezren voltak jelen, míg online további 160 ezren követték a fellépést.

A jeles alkalmat Bajorország is sajátjaként ünnepelte. Markus Söder tartományi miniszterelnök személyesen kereste fel Mandokit a Starnbergi-tó partján lévő stúdiójában, ahol elismerő szavakkal méltatta a magyar származású világsztárt.

Mandoki a keddi Mokkában mesélt a bajor kormányfővel való kapcsolatáról és a kerek évfordulóról.

Leslie Mandoki online jelentkezett be a Mokka házigazdáihoz, akik egyből kiszúrták, hogy autentikus magyar díszítések lepik el a zenész konyháját. A kommunista Magyarországról menekült Mandoki nagyon büszke arra, hogy magyar, az adásban elmondta, hogy kutyái is hazai menhelyről származnak, magyarul szól hozzájuk, és gyermekei is olyan szépen beszélik a nyelvet, mintha magyar földön születtek volna.

A bajor miniszterelnökkel való találkozóról is mesélt a Kossuth-díjas művész, úgy jellemezte, hogy baráti kapcsolat áll közöttük, így a stúdióbeszélgetés is úgy zajlott, hogy Söder felhívta ő, majd a Starnbergi-tó partján található stúdióban találkoztak.

A béke és a rock nagykövete

Augusztus 21-én fantasztikus tömeg fogadta budapesti koncertjén a zenészt, aki most egy nagyon érdekes történetet osztott meg a jubileumi fellépésről, ami pontosabban a koncert előtt történt.

Odajön hozzám egy házaspár Clevelandből az Egyesült Államokból és kérnek tőlem egy autogramot. Kérdezem, hogy akkor itt élnek Magyarországon?, ‘nem, nem ők csak erre a koncertre jöttek Clevelandből, Ohio-ból’. Mondom hát honnan tudták ezt ott? Erre azt mondják, hogy amikor a Rock and Roll Hall of Fame-be, februárban egyébként kitüntettek, akkor vettek egy jegyet, mert érdekelte a zeném, megvan egy-két albumom, és amikor mondták ott a színpadon, hogy a következő nagykoncertem Budapesten, augusztus 21-én lesz, akkor úgy döntöttek, hogy eljönnek Budapestre

- mesélte a rajongók történetét az adásban Leslie, aki elárulta, hogy jelenleg a tervei között egy dokumentumfilm projekt szerepel, melyet a magyar szabadságharcról készít.

Ugyanis én három és fél éves voltam, amikor az oroszok vérbe fojtották a magyar szabadságvágyat

- fogalmazott a zenész, aki amerikai és német történészeket is bevont a forgatásba.

El szeretném mesélni az Instagram-generációnak, hogy hogy is volt a magyar szabadságharc, ami a világot megváltoztatta. És ‘56 nélkül nem lett volna ‘89 és ‘89 nélkül pedig nem omlott volna le a Berlini fal. (...) A magyar szabadságvágy verte ki az első téglát a Berlini falból.

2025. szeptember 30. 10:34
Meghalt egy kórházi dolgozó, miután tűz volt csütörtökön délután a makói kórházban.
Az iskola- és kórházbezárások után újabb botrányos kijelentést tett Tarr Zoltán, a Tisza Párt politikusa, aki a magy...
A bukott vezérkari főnök elmondta, a puding próbája az evés, a katonáé pedig az, miként áll helyt a harchelyzetben.
Vonattal ütközött egy autó pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagynál, a kocsit vezető nő életveszélyesen ...
„Magyarország egyetlen illegális migránst sem fog befogadni” – jelentette ki közösségi oldalára feltöltött videóüzen...
VONATBALESET - A fék helyett a gázra lépett az autós, ezért történt brutális vonatbaleset Apagynál. A vonaton 20-an ...
Fel kellett adnia a csúcstámadást, azonnali helikopteres mentést kértek, kórházba került Nagy Márton, aki Klein Dávi...
family
Az elmúlt hetekben csak úgy izzott a levegő a stúdióban, de a versenyzők most még egy lapáttal rátesznek. A kulisszá...
family
Száz nappal hivatalba lépése után Ilie Bolojan román miniszterelnök mérleget vont kormánya teljesítményéről. A kormá...