Dömötör Csaba szerint ez le fogja tagadni Magyar Péter, aki a strasbourgi munkahelyére ugyan ezen a héten sem tévedt ki, de a plenáris ülésre azért aláírt egy módosító indítványt.
Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy elvesz a magyar gazdáktól. Magyar Péter pedig aláírta az indítványt – számolt be erről a Fidesz EP-képviselője közösségi oldalán csütörtökön.
Dömötör Csaba szerint ez le fogja tagadni Magyar Péter, aki a strasbourgi munkahelyére ugyan ezen a héten sem tévedt ki, de a plenáris ülésre azért aláírt egy módosító indítványt.
Ennek a módosítónak az a fő célja, hogy a tagállamoknak járó közvetlen agrártámogatások kiegyenlítődjenek. Ez elsősorban Romániának, Lengyelországnak és Bulgáriának érdeke. Az ő egy hektárra jutó támogatásaik ugyanis – korábbi döntéseik miatt – jóval az átlag alatt vannak.
Mivel az uniós agrárkasszát az Európai Bizottság legalább 20 százalékkal akarja csökkenteni, a lengyel és romániai gazdák támogatását csak úgy lehet növelni a kiegyenlítés jegyében, hogy másoktól elvesznek. Például a magyar gazdáktól
– magyarázta Dömötör Csaba.
Kiemelve, hogy ehhez adta az aláírását Magyar Péter. Dömötör Csaba szerint sokatmondó és perdöntő körülmény, hogy ezt a módosító indítványt javarészt lengyel, és Romániában megválasztott képviselők írták alá.
Ezek az országok egyébként fontos partnereink, de a magyar gazdák termékei lengyel és román gazdák termékeivel versenyeznek. Ha a mieink kevesebb támogatást kapnak, akkor versenyhátrányba kerülnek.
Érdekes, hogy Magyar Péter a magyar gazdák érdekében semmilyen módosítót nem nyújtott be. Semmit nem tesz akkor, amikor néppárti támogatói, jelölői és cimborái 33 ezer milliárddal zsugorítanák az uniós agrárkasszát. Amikor a gazdák tüntettek ez ellen, amikor ezt a szakbizottságban bejelentették, ő épp evezgetett. Amikor szavaztunk erről, akkor sem volt itt. Mások módosítóit azért aláírja
– tette hozzá a fideszes képviselő.
Zárásként megjegyezte, hogy jó lenne, ha Magyar Péter választ adna arra, hogy mi vitte, és ki kérte arra, hogy ezt megtegye?