Drog utáni vágy miatt ölt egy tinédzser Öcsödön

Vádat emelt egy 17 éves, jelenleg is letartóztatásban lévő fiú ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség. A tinédzser tavaly nyáron, kábítószerre akart pénzt szerezni, és ezért brutálisan meggyilkolta 86 éves szomszédját.

A vádirat szerint a fiatal 2024 augusztusának végén, akkor még 16 évesen, 10 éves testvérével együtt ment át az idős férfihoz, aki jóhiszeműen beengedte őket. A fiú észrevette a szomszédja ingzsebében lévő pénzt, és elhatározta, hogy megszerzi. Előbb ököllel, majd egy fém vájlinggal ütötte fejbe az idős férfit, aki a támadás ellenére talpon maradt. Ezután a fiú egy téglát hozott az udvarról, berúgta az ajtót, és tovább verte a férfit, aki végül a földre került.

A támadó ekkor sem állt le: különböző tárgyakkal ütötte tovább az áldozatot, majd a zsebéből kivette a pénzt, és testvérével elhagyta a helyszínt. A megszerzett pénzből kábítószert vásárolt és fogyasztott.


A bántalmazás következtében az idős férfi a helyszínen meghalt, életét az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.

Az ügyészség szabadságvesztést és közügyektől való eltiltást indítványozott a fiatallal szemben, feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül. Az ügyben a Szolnoki Törvényszék dönt majd.

2025. augusztus 14. 17:16
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...