Egyre népszerűbb a munkáshitel, már több mint kétezren igényelték

Egyre népszerűbb a munkáshitel: a bevezetése óta eltelt csaknem egy hónap alatt több mint kétezren igényelték, több száz esetben már folyósították is a kölcsönt - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 csatornán pénteken.

Emlékeztetett: a négymillió forintos munkáshitel lehetőségével a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek, a pénzt pedig szabadon felhasználhatják, így vállalkozásuk indítására vagy életkörülményeik javítására is fordíthatják. A törlesztőrészlet 33-35 ezer forint körül alakul, ami vállalható, jó segítség a fiataloknak - mondta. Úgy vélte, a fiatalok tudatosan készülnek a lehetőségre, amelyben az igénylő első gyermekének születése után 2 év halasztást kap a törlesztésben, a második gyermek esetén a hitel felét, a harmadik gyermek után teljes összegét elengedik.

Az államtitkár kitért arra, hogy több mint hatvanezren vesznek részt duális képzésben, a képzési forma egyre népszerűbb. A turizmus vendéglátás, az informatika, és a speciális járműgyártás népszerű szakmák. Megjegyezte, hogy ez a képzési forma egyre jobban kapcsolódik a felsőoktatáshoz, a tanulók olyan speciális tudással kezdhetnek az egyetemen, ami kreditpontot ér.

A fotó illusztráció (Varga-Bajusz Veronika Hivatalos Facebook oldala)

Szólt arról is, hogy Legyen szakma a kezedben! címmel pénteken rendezik meg Budapesten a Kárpát-medencei Technikumok első Kiválósági Gáláját, amelynek keretében a legkiválóbb tanulmányi és közösségi teljesítményt nyújtó hazai és külhoni technikumok díjazza a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A tavaly decemberben megjelent technikumi rangsor 2025. TOP 100-as listájának első öt helyezettje részesül díjban, a szervezők pedig díjazott iskolánként 40 kiválasztott diákot és öt kísérő tanárt látnak vendégül, akik egész napos programon vehetnek részt - ismertette.

A gálát az M5 csatornán péntek este hat órától élőben közvetíti a közmédia - hangzott el az adásban.

MTI

 

2025. január 31. 11:16
Megrázó, ami történik: Több síelő is meghalt rövid időn belül
Már öt halálos áldozatról tudni.
Vérfagyasztó videó: Kisiskolás csoport elé borult egy többtonnás kamion
Centiken múlott a katasztrófa.
Agyonlőttek egy iraki férfit, aki többször elégette a Korán egy-egy példányát
Gyűlöletkeltés és uszítás vádjával állt volna bíróság elé.
Elhunyt a múlt heti lengyelországi bányarobbanás negyedik sérültje
Súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.
Friss hírek érkeztek a Till Tamás-gyilkossággal kapcsolatban, a döntés végleges
Közleményt adtak ki.
Rágyújtotta gyerekeire a házat egy nő, borzalmas videón a tragédia
Horrorisztikus sikolyok szűrődtek ki a lángoló épületből.
Fejlemények az eltűnt magyar ikerpár ügyében, egy holttestet talált a skót rendőrség
Holttestre lelt a skót rendőrség az Aberdeen városában eltűnt magyar ikerpár keresése közben.
Kormányszóvivő: Marad a 13. havi nyugdíj, akármennyire nem tetszik az Brüsszelnek és Magyar Péteréknek!
A kormány nevében szeretné megnyugtatni a nyugdíjasokat Vitályos Eszter pénteki közösségi oldali videójában.
Dömötör Magyar Péter idősellenességéről: A feleségét lehallgató erőszakos önimádó generációk közötti ellentétet is kirobbant
Magyar Péter fő HR-ese szerint a Tisza elnöke nem szereti az időseket, ezért 40-45 év lesz a korhatár a jelöltjeikné...
Baltával a fejében találtak rá egy férfi holttestére
Gyomorforgató látvány tárult a hatóságok elé.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.