Elítélték Ursula von der Leyent

Az Európai Unió Bírósága elmarasztalta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét a Pfizer vezérigazgatójával folytatott SMS-váltások ügyében. Az elhíresült vakcinabotrány kapcsán csaknem négy év után született döntés.

Elmarasztaló ítéletet hozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével kapcsolatban az Európai Unió Bírósága – számolt be róla a Magyar Nemzet a Welt német magazin cikke alapján.

A bíróság döntése szerint az Európai Bizottság nem adott elfogadható magyarázatot arra, miért nem bocsátotta rendelkezésre a sajtó által kért dokumentumokat, és semmisnek nyilvánította a bizottság elutasító határozatát.

Az ügy középpontjában egy 2021 tavaszán kötött, 1,8 milliárd adag Covid–19 vakcina szállításáról szóló megállapodás áll a bizottság és a Biontech/Pfizer között, amelynek értékét akkoriban 35 milliárd euróra becsülték. A The New York Times beszámolója szerint a szerződés megkötésében kulcsszerepet játszott Von der Leyen és Albert Bourla Pfizer-vezér személyes kapcsolata, beleértve SMS-váltásaikat is.

A lap újságírója és a The New York Times hozzáférést kért minden szöveges üzenethez, amelyet Von der Leyen és Bourla 2021. január 1. és 2022. május 11. között váltott. A bizottság azonban elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy nem rendelkezik ilyen dokumentumokkal. Az újságíró és a lap ezt megtámadta az EU Bíróságán.

Fotó: Európai Bizottság Hivatalos Facebook-oldala

A bíróság ítéletében kiemelte, hogy az EU-s intézmények dokumentumainak általában hozzáférhetőnek kell lenniük a nyilvánosság számára. A bíróság hangsúlyozta, hogy a bizottságnak hiteles magyarázatot kell adnia arra, miért nem találhatók meg ezek a dokumentumok.

Az ítélet még nem jogerős.

2025. május 14. 11:28
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Az Air Indai légitársaság egyik repülőgépének júniusi katasztrófáját az okozhatta, hogy a hajtóművek üzemanyag-szabá...
Gyertyagyújtással és megemlékezéssel tisztelegtek péntek este Sebestyén József emléke előtt, aki a az ukrán kényszer...
Igaz magyar katona Magyarországot szolgálja, és soha semmilyen formában nem szolgál idegen érdeket - mondta a honvéd...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Közzétette vagyonnyilatkozatát a Tisza Párt mind a hét európai parlamenti képviselője. Magyar Péter, Gerzsenyi Gabri...