Forró tűzhelyre ültette a kisfiút Debrecenben

A forró főzőlapra tettek egy kétéves kisfiút Debrecenben, a gyereknek megégett a feneke és a lába is, ezért kórházba szállították. A gondatlan nagybácsit pedig elítélték.

Tavaly ősszel az édesanya kétéves kisfia csupaszon szaladgált és sírt. Erről a Blikknek mesélt az anya és azt is elmondta, hogy a síró Milánt a nagybátyja vette ölbe, de a kisfiú kezdett kicsúszni kezéből, ezért rátette a főzőlapra. Az elektromos tűzhely azonban nagyon forró volt, mert az anya előtte főzött rajta kávét. A kisfiúnak óriási fájdalmai voltak, mert a csupasz feneke és a lába is megégett. Másnap vitték kórházba és három hét alatt gyógyultak be a sebei. A felelőtlen nagybácsi ellen vádat emeltek és most ítélték el.

A Debreceni Járásbíróság védekezésre képtelen személy sérelmére, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat.

Az anya azt is elmondta, hogy nem haragszik a testvérére, mert szándékosan biztosan nem tette volna a kétéves Milánt a forró főzőlapra. A bíróság is úgy döntött, hogy a férfi a gondatlansága miatt nem kerül rács mögé.

Nyolc hónap fogházbüntetésre ítélte, amelyet két évi próbaidőre felfüggesztett.

A döntés ezzel jogerős, azt az elítélt férfi is tudomásul vette.

2025. augusztus 14. 11:59
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family