Fotók érkeztek a kisiklott vonatról, nemcsak egy utas sérült meg

Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarmatra közlekedő, 5 kocsiból álló S750-es BZ motorvonat két első kocsija Verőcén, Magyarkút megállónál pénteken reggel, nem sokkal 8 óra után - ismertette a MÁV szóvivője a baleset helyszínén megtartott sajtótájékoztatón.

A tájékoztató idején a helyszínelés még zajlott, és még nem kezdődött meg a műszaki mentés. Az egyik kisiklott kocsi félig a pálya melletti árokba dőlt, az utána következő pedig leugrott a sínről. Azt a három kocsit, ami a pályán maradt, már leválasztották a kisiklott vagonokról.

Váczi Viktor közölte, hogy a baleset oka egyelőre tisztázatlan. A mozdonyvezető semmilyen előjelét nem észlelte a történteknek. Azt mondta, hogy a motorkocsi egyszer csak leugrott a sínről - idézte fel.

Tájékoztatása szerint a helyszínelést követően a hátsó kocsit hidraulikus emelővel helyezik vissza a sínekre, illetve péntek éjszakára várnak a helyszínre egy 150 tonna teherbírású vasúti darut, ami visszaemeli az árokba futott motorkocsit a pályára.

A szóvivő elmondta: a szakaszon 50 kilométer/óra a megengedett sebesség. A balesetkor a vonat - amelyen 20 ember utazott - már a megálló előtt megkezdte a fékezést, és a baleset időpontjában óránkénti 38 kilométeres sebességgel haladt.

Közlése szerint az útvonalon pótlóbuszokat indítanak. Diósjenő és Balassagyarmat felől a vonatok Szokolyáig közlekednek, és Vácról Berkenyére indulnak pótlóbuszok. Délutántól Vácról külön kisbuszok indulnak Magyarkút állomásra.


Az utasoknak arra kell felkészülni, hogy szombaton, de lehet, hogy a következő napokban is csak a pótlóbuszokkal tudják elérni az úti céljukat - tette hozzá Váczi Viktor.

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az előírások szerint évente kétszer mérőszerelvény halad át a mellékvonalon, továbbá folyamatos a gyalogos pályabejárás is. Azok a 40 éves kocsik, amelyek kisiklottak, az elmúlt években estek át felújításon.

A mellékvonalon egyébként munkanapokon óránként közlekednek a vonatok, egyéb napokon pedig kétóránként - mondta Váczi Viktor.

A Mávinform korábban azt közölte, hogy a pótlóbuszok - a közút kialakítása miatt - nem érintik Fenyveshegyet, Magyarkút-Verőcét, Magyarkutat és Szokolyát. Szokolya és Kismaros, illetve Vác között a 350-es, 351-es, 352-es Volán-járatokkal lehet utazni, amelyeken elfogadják a vasúti jegyeket is. A Vác-Balassagyarmat vonalon utazóknak hosszabb eljutási idővel kell számolniuk.

MTI/Fotók: MTI/Máthé Zoltán

2025. szeptember 12. 16:53
Egy 60-as éveiben járó pár vesztette életét.
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family