Fürdővízbe fojtotta két kisfiát a kegyetlen nő

Állítása szerint elaludt, amíg a gyerekek fürödtek.

Elítélték pénteken Kara Alexandert, aki azért állt bíróság elé, mivel meggyilkolta gyermekeit Kelet-Londonban, a dagenhami otthonukban – írta meg a Mirror.

A 47 éves asszony 2022 decemberében a kétéves Elijah-t, és az ötéves Marley Thomast fürdővízbe fojtotta. Az ominózus hétvégén az édesapa, miután az exe nem reagált az üzeneteire és hívásaira, úgy döntött, felkeresi az otthonukat. A nő közölte vele, hogy a gyerekek az emeleten alszanak. Felment, ahol szembesült a szörnyű tragédiával. Fiait egymás mellett feküdve, pizsamában holtan találta a közös ágyukban. A hívására kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A rendőrség ezután hajtóvadászatot indított Alexander után, és körülbelül egy órával később a nyomára bukkantak.

A fotó forrása: Metropolitan Police

A bíróságon Alexander tagadta a gyilkosság vádját. Azt állította, hogy aludt, miközben a fiai a fürdőben voltak, és megfulladtak. A fiúk életkora miatt azonban a bíróság kizárta a véletlenszerű fulladást. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, minimum 21 év 252 napra.

Gondolataink továbbra is Elijah és Marley családjával és barátaival foglalkoznak, akiket teljesen lesújtott a veszteség. Elképzelhetetlen belegondolni, min mentek keresztül azok a szegény gyerekek az utolsó pillanataikban. A szülő dolga, hogy gyermekeiket biztonságban tartsák, és Kara Alexander nemcsak ezt nem tette meg, hanem megfosztotta őket az életüktől. Remélem, hogy ez az ítélet némileg nyugalmat ad a családnak, tudván, hogy Alexandert felelősségre vonták a gyilkosságokért

- mondta Samantha Yelland, a Koronaügyészség munkatársa.

2025. április 11. 16:41
Leszakadt a lépcsőház egy budapesti társasházban, létrával mentették a lakókat
Leszakadt egy társasház lépcsője Budapesten a 8. kerületben, miután tűz volt az épületben csütörtökön.
Kegyetlen, amit a saját kutyájával tett egy kíméletlen terepjárós Debrecenben
Terepjárója mögé kötötte a saját kutyáját egy lánccal egy férfi Debrecenben, így húzta maga után kilométereken keres...
Kulisszatitkokat árult el a Hunyadi fináléja előtt Bán Mór
Elképesztő munka áll mögötte.
Besokallt Mihályfi Luca, beszólt Hegyes Bercinek
Párját okolja a történtekért.
Repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni - Tatabányán több intézményt ki kellett üríteni
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves mocsai férfit.
A tiszás szakértő telepén terjed a száj- és körömfájás vírus
Néhány nappal azután jelent meg a száj- és körömfájás vírus egy gazdaságban Rábapordányban, hogy a Partizán műsorvez...
Napokig keresték, megdöbbentő helyen találtak rá a kislány holttestére
A helyi közösséget sokkolta a hír.
Meglepő, hogy mit rejtett a belvárosi pince Mosonmagyaróváron
Összehangolt akció keretében ütöttek rajta a rendőrök a két mosonmagyaróvári férfin.
Borzasztó, traktorba csapódott egy autós Kiskunhalasnál
Traktorral ütközött, súlyosan megsérült egy sofőr Kiskunhalas és Kiskunmajsa között csütörtökön.
Eltérített egy repülőt, egy utas mellkason lőtte a levegőben
Késsel fenyegetőzve eltérített egy repülőgépet egy amerikai férfi csütörtökön Belize-ben, egy utas a fedélzeten végz...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.