Gál Kinga: az Európai Parlamentben csak a háborúpártiak kerülhetnek pozícióba

Az Európai Parlamentben (EP) csak a háborúpártiak kerülhetnek pozícióba - jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Brüsszelben kedden.

Felháborító és elfogadhatatlan, hogy a fősodratú balliberális pártok az Európai Néppárt vezetésével szégyenteljes politikai paktumot kötöttek annak megakadályozására, hogy a Patrióták Európáért frakció megkapja az Európai Parlament szabályai szerint neki járó bizottsági pozíciókat -mondta a politikus.

Azzal összefüggésben, hogy az Európai Parlament szakbizottságai kedden választják meg elnökeiket és a négy-négy alelnököt, Gál Kinga hangsúlyozta: a fősodratú pártok megszegik az EP szabályait, szembe mennek a jogállamisággal, a demokráciával és semmibe veszik európai választók millióinak akaratát.

A Patrióták Európáért frakció nem fogadja el a szégyenteljes paktumot, és minden rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget igénybe fog venni jogainak érvényesítésére - hangsúlyozta a fideszes politikus.

Azzal összefüggésben, hogy az Európai Parlament szakbizottságai kedden választották meg elnökeiket és a négy-négy alelnököt, Gál Kinga hangsúlyozta: a fősodratú pártok megszegik az EP szabályait, szembe mennek a jogállamisággal, a demokráciával és semmibe veszik európai választók millióinak akaratát.

Szégyenletes, hogy kitiltották a patriótákat a szakbizottsági tisztségekből - jelentette ki Gál Kinga. A látottak egyértelműen mutatják, hogy az EP balliberális erői nem hajlandók elfogadni a demokratikus választási eredményeket, és nem tudják elfogadni, hogy a Patrióták Európáért a harmadik legnagyobb csoport az Európai Parlamentben - emelte ki.


Megszegte az EP a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó szabályát

A politikus közölte, az EP Külügyi Bizottság (AFET) az EP saját, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó szabályát megszegve az Európai Néppárt (EPP) férfijelöltjét indította a patrióták ellen az egyik alelnöki pozícióért. Csak azért, hogy ne a Patrióták Európáért frakció politikusai jussanak pozícióhoz, megsértették az Európai Parlament szabályait, a jogállamiságot, a demokráciát, sőt a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó szabályaikat is - hívta fel a figyelmet. Ez azt bizonyítja, hogy a háborúpárti balliberálisok csak akkor törődnek a jogállamisággal és a demokráciával, ha az a saját hatalmi érdekeiket szolgálja - jelentette ki Gál Kinga, majd hozzátette: ez a választási eredmények tagadása, és megkérdőjelezi azok legitimitását. Az Európai Parlament politikai frakcióinak többsége, a háborúpárti balliberális oldal, valamint az Európai Néppárt ennél mélyebbre nem süllyedhet - hangsúlyozta.

A Patrióták Európáért meg foga mutatni, hogy változásra van szükség az Európai Parlamentben, és azt, hogy a hatalom megőrzésére irányuló, elvtelen paktumok sorozata, a demokrácia és jogállamiság ellenes lépések nem lehetnek hosszútávon működőképesek - tette hozzá Gál Kinga.

MTI/Fotó: MTI/Bodnár Boglárka  

2024. július 23. 14:51
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...