Orbán Viktor édesanyja, Sipos Erzsébet beszélt a Békemenetről, a családról és a tisztességről is Kersák István youtubernek csütörtökön Budapesten a Békemeneten.
A Békemenet sodró tömegében egy idős hölgy mosolyogva állt a zászlók és transzparensek között. Sokak talán nem is tudták, kivel vonultak éppen egy sorban. Orbán Viktor édesanyja minden évben ott van – csendesen, büszkén, nem hivalkodva.
Itt vagyok minden évben. Itt a helyem
– mondta egyszerűen, amikor arról kérdezte a riporter, miért jött el. Nem volt benne semmi különös szereplési vágy, csak természetes szeretet és ragaszkodás.
Mikor arról kérdezték, milyen érzés látni, ahogy fia országot vezet, szelíd mosollyal csak ennyit mondott:
Hát persze, hogy támogatom. Ha nem a fiam volna, akkor is támogatnám. Persze, hogy támogatja, az egész család. Csak nézzen széjjel, meg ennyi ember támogatja. Nem kell, hogy az édesanyja legyek. Ha nem az édesanyja volnék, akkor is itt volnék a többiekkel.
Nem csupán anyai szeretet ez – sokkal inkább hit abban, hogy a béke, a kitartás és a munka értéket jelentenek. Szerinte ez a legfontosabb, és épp ezért aggasztja, hogy egyáltalán békéért kell menetelni.
Hangulatos a menet, csak kár, hogy békéért kell menetelni, és nem magától van. Ez azért aggasztó.
Büszkeség és aggodalom kéz a kézben
A miniszterelnök édesanyja nem tagadja, hogy büszke fiára – de hozzáteszi, mindegyik gyermekére az.
Persze, hogy büszke vagyok. De a többi gyerekemre is
– hangsúlyozta.
Szavaiban nincs politikai él, sokkal inkább életbölcsesség és tapasztalat.
Történelmi érdeklődésű ember, aki már sok mindent látott. Miközben beszélt, példákat és régi emlékeket idézett fel – a kommunista időket, a suttogó propagandát, és azt, mennyire könnyen befolyásolhatók az emberek, ha nem ismerik egymást igazán.
A Hatvanpuszta-történet – egy család munkája
Amikor a Hatvanpusztával kapcsolatos találgatásokról kérdezték, mosolyogva legyintett.
A férjemé Hatvanpuszta, nem a Viktoré
– mondta határozottan, majd hosszasan mesélt férje életéről, akit mélyen tisztel.
Elmondta, hogy férje, Orbán Győző, ma is dolgozik, 85 évesen a kőbánya vezetője. Büszkén emlékezett vissza arra, hogyan kezdtek szinte a semmiből, szegénységben, hogyan tanulták meg együtt a kőbányászat mesterségét, és hogyan fizették évtizedeken át a hitelt. Elmondta, hogy négy tulajdonosa van a bányának, aminek a hitelét a férje 70 éves koráig fizette a társaival együtt.
A kőbánya – ahogy ő mondja – ma „egy ékszerdoboz”. És ahogy meséli, szinte látni lehet a büszkeséget, ahogy arról beszél, mennyi munka, tanulás és kitartás volt mögötte.
A pletykákra, miszerint „zebrát” tartanának a majorságban, csak nevetve reagált.
Hát nincs ott zebra. Miért tartanánk zebrát? Viktor meg pláne miért tartana zebrát. Ez egy hülyeség. Nem normális, aki kitalálta. Engem személy szerint nem izgat. Nekem ez komikus. A férjemet idegesíti, mert ő komoly ember, ez az igazság, tehát őt minden olyan idegesíti, ami igazságtalan.
A derű és humor mögött viszont ott van a tapasztalat: tudja, hogy a sajtó gyakran mást mutat, mint ami az igazság.
A nyilvánosságról: szeretettel, de távolságtartással
Amikor arról kérdezte a riporter, miért nem szerepel gyakrabban a nyilvánosságban, egyszerű választ adott.
És mit gondol, mit csináljak? Itt vagyok nyilvánosságban.
Mégis, elmondta, miért óvatos: férje egy korábbi nyilatkozata után megtapasztalta, milyen érzés, ha kiforgatják a szavait.
Másnap a tévében ilyen naggyal volt a férjem feje, és alá volt írva, hogy brutálisan verte gyermekét. Onnantól kezdve senkinek nem nyilatkozik. És igaza van.
Azóta ők ketten inkább nem nyilatkoznak – nem félelemből, hanem azért, hogy ne ártsanak fiuknak.
Ha van képe valakinek rosszat írni, mikor én jót mondok, hát írja. Nekem se nem árt, se nem szoroz. Inkább csak azért tartjuk vissza magunkat, mert hogy Viktornak ne ártsunk.
Egy asszony, aki megőrizte a hitet
Orbán Viktor édesanyja szavai nem politikai üzenetek – inkább egy sokat látott asszony gondolatai a világról, a családról és a felelősségről. Mögötte egy élet munkája, tizenkét unoka, hét dédunoka, és egy nagy család, amely – ahogy ő mondja – „egymást támogatja, mindig, mindenben.”
Ahogy a Békemenet sodrában állt, egyszerre sugárzott belőle a szeretet, a büszkeség és a békevágy.
Nem szónokolt, nem ítélkezett – csak hisz abban, amit egész életében tanult: hogy a szeretet, a munka és az igazság végül mindig megmarad.
