Halálra kínozta 12 éves fiát, mert "tiszteletlen” volt

Nem kegyelmezett a gyermeknek a kegyetlen apa.

Egy 35 éves egyesült államokbeli apa, Derrick Coles, és akkori felesége, Kapri Cheatom évtizedeket tölthetnek börtönben egy hétfői ítélet alapján, mert kínzó büntetéseknek vetették alá 12 éves gyermeküket, Danilót, aki végül belehalt sérülésibe - részletezte a lawandcrime.

A San Antonio-i Rendőrkapitánysághoz 2022. február 6-án érkezett egy 911-es hívás, miszerint egy gyermek légzészavarral küszködik, és segítségre van szüksége. A helyszínre érkező mentőknek azt mondta az apuka, hogy a fia elesett a zuhany alatt, ám ők több gyanús sérülést is felfedeztek a gyermek testén, akit még aznap este halottnak nyilvánítottak.

A nyomozóknak a texasi pár beismerte, hogy fizikailag bántalmazták Danilót, aki nemrég költözött az apjához. A férfi elmondása szerint a gyermek tiszteleten volt, ezért a végzetes napon olyan büntetéseket kapott, hogy órákon át 22 kilogrammos dobozokat kellett a kezében tartania, majd amikor már nem bírta, könnyebb dobozokat kapott, végül mikor minden ereje elszállt, fekvőtámaszokat kellett végeznie. Ez a büntetés körülbelül négy-öt órán át tartott, és amikor a kisfiú összecsuklott, az elkövető megverte egy övvel.

A kép forrása: Bexar megyei börtön

A fizikai fenyítés mellett a gyermeket arra is utasították, hogy egy füzetbe ismétlően írjon le egy mondatot.

Engedelmeskedni fogok mindenkinek, aki a háztartásban él!

- olvasható a jegyzetben.

A boncolást végző halottkém megállapította, hogy a kisfiú halálát a túlzott testmozgás okozta, a halál módját később emberölésnek nyilvánították.

Joel Perez bíró hétfőn 45 év börtönbüntetésre ítélte a férfit, a nőt pedig szintén letartóztatták, aki valószínűleg jövőre áll bíróság elé.

2025. október 22. 15:32
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...