Horváth László: a kábítószer-kereskedők vagyona elkobozható lesz

Benyújtotta a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének és népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokat kezdeményező javaslatot kedden a parlamentnek Horváth László fideszes országgyűlési képviselő, kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos.

Horváth László kedden közösségi oldalán is ismertette a javaslatot. Mint kiemelte, a gyerekek, a fiatalok, a családok, a közösségek védelme érdekében kíméletlen harcot indított a kormány a kábítószer-kereskedőkkel szemben.

Hozzátette, hogy ideje, hogy tiszta jogi helyzet legyen ebben az ügyben.

Nagyon ajánlom a kábítószer-kereskedőknek, bár tudom, hogy törvényeket nem szoktak olvasni, de ezt a javaslatot tanulmányozzák át, mert sok hasznos dolgot megtudhatnak belőle a jövőjüket illetően. Például azt, hogy a kábítószer-kereskedők vagyona elkobozható lesz. Például azt, hogy a kábítószer-kereskedő kitiltható lesz arról a településről, ahol a kábítószerrel kereskedik.

 

Nincs alku a kábítószer-kereskedőkkel. Ha eddig nem tették meg, akkor most ideje, hogy pakoljanak és tűnjenek el a mérgeikkel együtt

– szögezte le a kormánybiztos..


Kiemelt több fontos módosítást is. Így azt, hogy a kábítószer fogyasztókra is szigorúbb szabályok vonatkoznak. Az elterelést kizárólag olyan fogyasztó veheti igénybe, aki hajlandó megnevezni a kereskedőt, akitől a kábítószer származik.

Ha egy üzletben két éven belül kétszer történik kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, automatikusan 6-12 hónapig be kell zárni és kötelező figyelmeztető tábla kihelyezése a bejáratra.

A rendőrség legfeljebb 72 órára őrizetbe veheti a közterületen vagy nyilvános helyen tartózkodó, módosult tudatállapotban lévő személyeket, különösen abban az esetben, ha másokat súlyosan zaklató vagy a köznyugalmat súlyosan sértő magatartást tanúsítanak.

Lehetővé válna, hogy a kábítószer-kereskedőkkel szemben alkalmazzák a kitiltás büntetést, azaz egy vagy több településről, illetve az ország meghatározott részéből ki lehetne tiltani az erre ítélt elkövetőket akár öt évre – részlezezte Horváth László.

2025. április 01. 15:19
Leszakadt a lépcsőház egy budapesti társasházban, létrával mentették a lakókat
Leszakadt egy társasház lépcsője Budapesten a 8. kerületben, miután tűz volt az épületben csütörtökön.
Kegyetlen, amit a saját kutyájával tett egy kíméletlen terepjárós Debrecenben
Terepjárója mögé kötötte a saját kutyáját egy lánccal egy férfi Debrecenben, így húzta maga után kilométereken keres...
Kulisszatitkokat árult el a Hunyadi fináléja előtt Bán Mór
Elképesztő munka áll mögötte.
Besokallt Mihályfi Luca, beszólt Hegyes Bercinek
Párját okolja a történtekért.
Repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni - Tatabányán több intézményt ki kellett üríteni
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves mocsai férfit.
Nem bírta tovább, Radics Gigi elhagyta a stúdiót
Betelt nála a pohár.
Balesetben meghalt a korábbi válogatott középpályás
Autóbalesetben meghalt pénteken Nikola Pokrivac, aki 15-ször szerepelt a horvát labdarúgó-válogatottban.
Csecsemőrablás történt Pécsen, három vármegye rendőrei indítottak hajtóvadászatot
Elragadta négy hónapos babát, berakta a kocsijába és elhajtott vele.
Durva bunyót vettek videóra a Blahán, csaknem egy órán át püfölték egymást
Részegen randalírozott egy férfi a Budapesten a Blaha Lujza téren a minap. Üvöltözött mindenkivel, aki az útjába ker...
Két fiatal barát halt meg Görcsönynél, megrázó részletek derültek ki
Osztálytársak és barátok voltak, ugyanúgy is hívták azt a két fiatalt, akik csütörtökön délután haltak meg egy bales...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.