„Imádom a csapatomat!” – Így készülnek Tóth Gabi versenyzői a Megasztár élő show-jára

Tóth Gabi négy mentoráltja ezerrel próbál a Megasztár első élő show-jára.

Már csak pár nap, és elstartol a Megasztár idei évadának első élő show-ja, ahol ezúttal is tizenhárom tehetséges versenyző bizonyíthat a mestereknek és a tévénézőknek. Tóth Gabi zsűritársaival ellentétben négy mentorálttal vághat neki a tehetségkutató következő adásának, hiszen miután az énekesnő Bura Connie-t, Jánoki Máriót és Balogh Krisztofert beválasztotta csapatába, egy kiesett versenyzőjének, Szabó Kamilla Lillának még bizalmat szavazott a közönség, és vigaszágon ő is bejutott az élő show-ba.

Bár Tóth Gabi a Megasztárban hozott döntései miatt számos kritikát kapott korábban, az énekesnő hangsúlyozta, hogy 20 év szakmai tapasztalattal és megannyi tehetségkutatóval a háta mögött pontosan tudja, mindegyik versenyzőjének helye van az élő show-ban. Azt is kiemelte, hogy mindent megtesz csapatáért, akikkel gőzerővel készülnek a szombat esti adásra.

Sajtótájékoztató is volt, de a próbák is mennek ezerrel!! Imádom a csapatomat! Csodás velük. Szombaton odateszik, az tuti

– írta közösségi oldalán Tóth Gabi, aki megosztott több közös fotót is versenyzőivel, akikkel korábban úgy írta le a közös munkát, hogy „minden pillanat élmény”.

 

Nyitókép: Tóth Gabi Instagram-oldala

2025. október 23. 09:56
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family
Van, aki az árnyékból akar kilépni és van, akinek 20 év után teljesül az álma, sokan pedig nyeri jöttek. Összeálltak...
family
Itt valami nagyon nem stimmel. Aki eddig a legértékesebb műtárgyakra licitált, most ő maga áll a kereskedőkkel szemb...
family