Tisztázódott a helyzet. A rendőri igazoltatás elől menekülő sofőr nem azonos a Magyarországról korábban kiutasított moldáv embercsempésszel. Ahogy korábban írtuk is, január 5-én Budapest XI. kerületében egy férfi a kocsijával hatalmas sebességgel nekicsapódott egy másik autónak, amelyben hét ember sérült meg. A férfi az esetet követően elmenekült a helyszínről.
A baleset okozásával gyanúsított férfiről azonban kiderült, hogy mégsem ő az elkövető. A Bors olyan bizonyítékok birtokába jutott, ami egyértelműen rámutat az igazságra.
Az embercsempész testvére volt a baleset okozója. Ugyanis a Magyarországról korábban kiutasított férfi jelenleg is Moldáviában van, amit budapesti ügyvédi irodán keresztül egy kézzel írt nyilatkozattal erősített meg. Továbbá a balesetet okozó autóban talált telefont sem ő, hanem a testvére használta. Az ugyanott talált táska szintén a fivéréhez köthető, mert az a párjáé. Kiderült az is, hogy két szálloda alkalmazottai is egyértelműen a párost azonosították korábbi szállóvendégeiként.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken szintén megerősítette, hogy a két testvér a megszólalásig hasonlít egymásra, illetve rendszeresen használtál egymás okmányait is. Bizonyosságot nyert továbbá, hogy a kiutasított embercsempész valóban Moldáviában van. Elfogató parancsot a 27 éves Tiganciuc Serghei ellen adtak ki. A rendőrség a nyomozásra való tekintettel egyelőre nem osztott meg több információt a nyilvánossággal.