Itt a bizonyíték: Soros György és fia döntenek a demokrata elnökjelöltről - Fotó

Soros Alex szinte azonnal jelezte a közösségi oldalán, hogy Sorosék döntenek mindenről az Egyesült Államokban - írja a Magyar Nemzet.

Joe Biden amerikai elnök ledobta az atombombát a demokratákra azzal, hogy vasárnap hosszas ellenkezés után végül beadta a derekát, és Kamala Harris javára lemondott az elnökjelöltségről – néhány héttel a demokraták jelölőgyűlése előtt. A Soros-birodalom örököse, Soros Alex szinte azonnal jelezte a közösségi oldalán, hogy Sorosék döntenek mindenről az Egyesült Államokban, így a demokraták elnökjelöltjéről is. 

Soros György fia egy közös fotót posztolt az Instagramra Kamala Harris alelnökkel, a bejegyzésben pedig azt írta:

Itt az ideje, hogy mindannyian összegyűljünk Kamala Harris mögött, és legyőzzük Donald Trumpot. Ő a legjobb és legképzettebb jelöltünk. Éljen az amerikai álom!


A kis Soros ugyanakkor azt elfelejtette megemlíteni, hogy Kamala Harris hosszú hónapok óta az egyik legkevésbé népszerű demokrata politikus. Nem is csoda, hiszen politikai pályafutását szélsőbaloldali kirohanások, antiszemita kijelentések és hibák sora jellemzi.

2024. július 22. 11:11
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Patrióták szerettek volna megemlékezni a brutálisan megölt amerikai, konzervatív politikai véleményvezér, Charlie ...
A Sztárban Sztár All Stars második élő showjára vendég zsűritagként egy igazi világsztár érkezik. A Vad angyal című ...
Brüsszelben az utcai erőszak és a droghálózatok terjedése miatt akár már az év végére katonák jelenhetnek meg a rend...
Az Erste Bank elemzői szerint idén Magyarországon 0,5 százalékos növekedés és 4,7 százalékos infláció várható. Ha el...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...