„Keressünk és találunk, büntetünk és segítünk” – hackerek zsarolták meg a Foxpostot, százezrek adatait szerezték meg

A hackercsoport 25 millió forint értékű kriptovalutát követelt az adatokért cserébe.

„Kedves Foxpost!

A nevem Brown a Flor De Loto csapattól és mielőtt bármi fontos dologba belekezdenék engedjék meg hogy meséljek egy picit magunkról.

2020-ban a COVID miatt 4 családapa elvesztette az IT biztonság szektorban betöltött állását. Ekkor alapult meg a Flor De Loto csoport.

Alapvetően nagyobb főleg hazai cégek biztonsági hibáival foglalkozunk.

Keressünk és találunk, büntetünk és segítünk.

Sajnos nyilván nem ez a megélhetés a legtisztább vagy leglegálisabb módja, ebben egyet érthetünk.

Ennek ellenére szeretnék picit másképp hozzáállni a cégekhez, mint más, kevésbé etikus csoportok így először a céget igyekszünk felkeresni és egy kisebb összeg megfizetése után segíteni a biztonsági hiba befoltozásában” – írta egy rejtélyes alak tavaly október 30-án a Foxpost csomagküldő szolgáltatásnak, amelyeben a levélíró azt állította, hogy egy 4 fős hackercsoport behatolt a cég hálózatába, és onnan közel 1 millió ügyfél adatait szerezték meg. A zsaroló azért, hogy a már nála lévő adatokat ne szivárogtassa ki, és ne adja el harmadik félnek, 25 millió forint értékben követelt kriptovalutát a cégtől. Hogy bizonyítsa állítását, az e-mailhez csatolmányban elküldött több tucat ügyféladat másolatot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken közleményében azt írta, hogy a cég a követelt összeg töredékét - összesen 837 ezer forintot - próbautalásként átutalta az elkövető által megadott kriptotárcára, és értesítette a rendőrséget. Ezután a cég megegyezett a zsarolóval, hogy további 4,2 millió forintot adnak át nekik. Az egyeztetések után az üzenetküldő hacker és társa február 15-én hajnalban megjelentek annál az orosházi automatánál, amelybe a pénzt kérték, majd a tárolóból felvették a számukra elhelyezett csomagot.

A BRFK nyomozói végül február 15-én Gádoroson rajtaütöttek a zsaroló e-mail küldésével gyanúsítható 26 éves C. Dávidon, és elfogták azt a férfit is, aki a csomagautomatához fuvarozta őt.


A nyomozók mindkét férfi lakásán kutatást tartottak, és mobiltelefonokat, laptopot, valamint adathordozókat foglaltak le.

A BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiberbűnözés Elleni Osztály nyomozói C. Dávidot információs rendszer vagy adat megsértése, valamint zsarolás megalapozott gyanújával hallgatták ki és őrizetbe vétele mellett kezdeményezeték letartóztatását. A férfi társát, L. Dávid Zoltánt bűnsegédi magatartással gyanúsítják, ő szabadlábon védekezhet.

Címlapfotó: Facebook/BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság

2024. március 22. 21:15
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...