Kijött a kocsmából, elesett, egy autó halálra gázolta

Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment. A férfi a helyszínen meghalt.

A szörnyű tragédia az egyik debreceni utcában történt négy éve télen. Egy 64 éves férfi a egyik kocsmából indult haza és át akart menni az úton, de elesett. A földön feküdt, amikor elütötték. A hatalmas csattanás után többen is az áldozathoz rohantak, de a gázoló elhajtott. Mentőt hívtak, de a férfin már nem tudtak segíteni. A kocsmában jól ismerték a férfit, aki a tragédia előtt részegen indult haza.

Az elütött férfi a gázolástól alig ötszáz méterre lakott.

A gázolót azonnal keresték a rendőrök és egy nappal később fogták el. A vád szerint hiába volt sötét, a sofőrnek észre kellett volna venni az út szélén fekvő férfit, és ha el is ütötte, akkor meg kellett volna állni és segíteni.

1 év 7 hónap szabadságvesztést kapott a gázoló, akit örökre eltiltottak a vezetéstől is. A sofőr az utolsó szó jogán azzal védekezett, hogy nem vette észre, hogy áthajtott áldozatán, de a bíró szerint így is súlyosan megszegte a KRESZ szabályokat.

De a halálra gázolt férfi is hibázott. A gyalogos köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja, vagy megtévesztheti.

Őt viszont nem lehetett felelősségre vonni, mert meghalt. Az ítélet végül nem jogerős, mert az ügyész súlyosabb, a gázoló pedig enyhébb büntetésért fellebbezett.

2025. július 12. 18:56
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért Sebestyén József családja számíthat a kormány segítségére. Ezt Orbán V...