KIM: a nemzeti kormány számára továbbra is a gyermekes családok támogatása az első

A nemzeti kormány számára továbbra is a gyermekes családok támogatása az első - áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Azt írták: a kormány családtámogatási rendszerének köszönhetően Magyarországon jóval alacsonyabb a gyermekek születésszámának csökkenése, mint az Európai Unió legtöbb országában.

Az elöregedő Európában vannak, akik a migránsok betelepítésével próbálják megoldani a demográfiai kihívásokat, és vannak, akik a gyermekes családok támogatásával - tették hozzá -, hangsúlyozva, Magyarország a brüsszeli árral szemben ez utóbbi utat választotta.

A nemzeti kormány nem migránsok betelepítését tartja céljának, hanem azt, hogy a magyar családok biztonságban tudják felnevelni gyermekeiket - közölték.

Ebben 15 éve nincs változás: a nemzeti kormány számára továbbra is a gyermekes családok támogatása az első. Fontos, hogy a gyermeket vállalók anyagilag biztonságban érezhessék magukat - emelték ki.

A családtámogatási rendszert 2010 óta minden egyes évben szélesítik. A balliberális politikával szemben, amely válságok idején mindig a gyermekes családokat sújtotta elsőként elvonásokkal, megszorításokkal, a nemzeti kormány 2010 óta a gyermekes családok támogatását tette az elsővé, a legnehezebb időkben is. "Akár járvány és háború idején is megvédjük a családtámogatásokat, sőt bővítjük" - írták.


2011 óta 212 ezer gyermekkel - Debrecen nagyságú város lakosságával - több született meg, mint családbarát fordulat nélkül. Történt mindez annak ellenére, hogy a Bokros-csomag örökségeként meg nem született gyermekek hiánya most érezteti hatását a családalapítási korban lévő fiatalok alacsony létszámában. Családbarát fordulat nélkül a tavalyi születésszám is csak 66 ezer lenne - közölték.

"2025-ben az új gazdasági akcióterv keretében duplájára növeljük a családi adókedvezményt, új otthonteremtési és lakhatási támogatásokat vezettünk be, a szülői házból kirepülő pályakezdő fiatalokat és szüleiket is több támogatás segíti. 2010 óta a családtámogatásokat több mint négyszeresére növeltük. Minden élethelyzetben szeretnénk támogatni a gyermeket nevelőket: a gyermekvállalásnál, a születésnél, a kisgyermek nevelésénél, a bölcsőde, az óvoda, az iskola idején, testvérek születésénél, az otthonteremtésben, a szülő teljes vagy akár rész munkaidős munkavállalásában, vagy akár felsőfokú tanulmányai idején" - írta a minisztérium.

Egész Európa öregszik, uniós átlagban 2019-2023 között 12 százalékkal csökkent a gyermekek születésének száma. A kormány családtámogatási rendszerének köszönhetően Magyarországon ez jóval alacsonyabb, 6,9 százalék. A térség országai közül Lengyelországban több, mint negyedével, Romániában és Csehországban ötödével kevesebb gyermek született tavalyelőtt, mint 2019-ben - tudatta közleményében a KIM.

MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

2025. január 31. 10:47
Megrázó, ami történik: Több síelő is meghalt rövid időn belül
Már öt halálos áldozatról tudni.
Vérfagyasztó videó: Kisiskolás csoport elé borult egy többtonnás kamion
Centiken múlott a katasztrófa.
Agyonlőttek egy iraki férfit, aki többször elégette a Korán egy-egy példányát
Gyűlöletkeltés és uszítás vádjával állt volna bíróság elé.
Elhunyt a múlt heti lengyelországi bányarobbanás negyedik sérültje
Súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.
Friss hírek érkeztek a Till Tamás-gyilkossággal kapcsolatban, a döntés végleges
Közleményt adtak ki.
Kormányszóvivő: Marad a 13. havi nyugdíj, akármennyire nem tetszik az Brüsszelnek és Magyar Péteréknek!
A kormány nevében szeretné megnyugtatni a nyugdíjasokat Vitályos Eszter pénteki közösségi oldali videójában.
Dömötör Magyar Péter idősellenességéről: A feleségét lehallgató erőszakos önimádó generációk közötti ellentétet is kirobbant
Magyar Péter fő HR-ese szerint a Tisza elnöke nem szereti az időseket, ezért 40-45 év lesz a korhatár a jelöltjeikné...
Baltával a fejében találtak rá egy férfi holttestére
Gyomorforgató látvány tárult a hatóságok elé.
Menczer: Gyurcsány már elárulta és tönkretette az országot, Magyar Péter most jelentkezik a feladatra Manfred Webernél
Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter egymásra licitálva hazudozik a pénteki miniszterelnöki interjú után – hangsúlyozta ...
Hajszárítóval égette halálra gyerekét egy nő
A kicsi életét már nem lehetett megmenteni.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.