Kocsis Máté: A Tisza elsőként az emberek zsebébe nyúlna

Kocsis Máté legújabb Facebook-posztjában azt írta, hogy a Tisza-kormány első intézkedései között megszorításokra készülne. Szerinte Tarr Zoltán szavai ezt világosan megmutatták.

Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője szerint „aki úgy gondolja, hogy jobban járna a Tiszával, gondoljon arra is, hogy az első intézkedésük az emberek zsebébe nyúlás lenne” – írta Facebook-posztjában.

A poszt alatti kommentekben hozzátette:

2,8 millió ember lehet hálás Tarr Zoltán őszinteségi rohamáért

A frakcióvezető szerint Tarr mondatai nem véletlen elszólások, hanem a Tisza valódi terveinek leleplezése, amelyet most már maga a párt egyik politikusa erősített meg. Kommentbe azt is írta: 

épp egy tiszás buktatta le Tarr Zoltánt

Előbb az derült ki, hogy a Tisza durván megemelné a személyi jövedelemadó mértékét. Aztán a Tisza alelnöke, Tarr Zoltán szólta el magát, hogy a terveikről nem árulhatnak el mindent a választások előtt, mert akkor megbuknának. Magyar Péter egyik szakértője, Surányi György volt jegybankelnök pedig azt vallotta be, hogy hiába ígérgetik, az áfacsökkentést sem tudják végrehajtani.

Azóta pedig napvilágot látott az a hír is, hogy a Tisza a társasági adó mértékét is az egekbe emelné. A párt emellett nyíltan a rezsicsökkentés ellen fordult.

Nyitókép: Facebook

2025. szeptember 13. 14:19
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Kontrollálatlanul engedték be évekig a migránsokat az országba, akik gyilkológépekké váltak.
Fényes nappal megvert majd kirabolt egy 70 éves nyugdíjast egy 16 éves fiatal Miskolcon. A fiú először megfigyelte, ...
A forgalommal szembe hajtott fel az Árpád hídra, majd meg is fordult egy sofőr pár napja. Az elképesztő manőverről e...
Fűszerpaprikát adott a drogért cserébe egy vecsési áruház parkolójában egy férfi, a rendőrök őt is és a dílert is el...
13 éves lányt zaklatott, majd vascsővel fejbe verte annak édesapját egy 25 éves férfi Tiszabőn, az áldozat kis híján...