A fotó illusztráció: Shutterstock
Enikő elmondta, tíz éve lakik jelenlegi otthonában, de korábban még csak hasonló sem történt a környéken, és meg sem fordult volna idáig a fejében, hogy elővigyázatosságból lehúzza a redőnyt a kilencedik emeleten.
Az eset másnapján munkatársai győzködésére a nő a rendőrséghez fordult, ahol megdöbbentek a hír hallatán. Az egyenruhások akkor azt mondták, legfeljebb ismeretlen tettes ellen lehet tenni feljelentést.
Néhány nap múlva, röviddel karácsony előtt aztán hivatalos személyek kopogtattak az asszonynál. Tájékoztatták, bejelentés érkezett róla, hogy az autójának a motorháztetejét egy alak piszkálja, a férfit pedig ezután el is fogták. Kiderült, éppen Enikő haragosa volt az, akinek az autójában egy drónt is találtak a rendőrök.
Az eset egyedinek számít Szolnokon és környékén is, és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban még ehhez hasonló ügyben sem indított eljárást.