Légicsapást mért a mianmari hadsereg egy falura, sokan meghaltak

Légicsapást hajtott végre egy falu ellen a mianmari hadsereg Rakhine állam nyugati részén, az Arakáni Hadsereg (AA) nevű helyi lázadócsoport ellenőrzése alatt álló területen; a támadásban mintegy 40 civil vesztette életét, húszan megsebesültek – jelentették csütörtökön a lázadók tisztségviselői és egy helyi jótékonysági szervezet.

A lázadócsoport szóvivőjének tájékoztatása szerint a támadást szerdán hajtotta végre egy sugárhajtású vadászrepülőgép, a légicsapás következtében keletkezett tűzben pedig legalább félezer ház megsemmisült a Ramree-szigeten fekvő Kyauk Ni Maw nevű településen.

A Mianmart irányító junta egyelőre nem adott ki közleményt arról, hogy hadserege katonai műveletet hajtott volna végre a térségben.

A mianmari hadsereg az elmúlt három évben fokozta a légicsapásokat az etnikai alapon szerveződő Három Testvér lázadószövetség ellen, amelynek az egyik tagszervezete a muszlim rohingja kisebbségi mozgalom katonai szárnyát képző Arakáni Hadsereg. A lázadószövetség az ázsiai ország több területén, így Rakhine államban (korábbi nevén Arakán) és máshol is sikeresen vette fel a harcot, illetve sorozatos támadásokat hajtott végre a junta erői ellen.


Az AA 2023 novemberében offenzívát indított Rakhine-ban a hadsereg ellen, és mára a régió 17 településén vette át az irányítást. Az ország legnagyobb városától, Rangúntól 340 kilométerre északnyugatra fekvő Ramree-szigetet tavaly márciusban foglalták el.

Az egykori Burmában azután kezdődtek a fegyveres összecsapások, hogy a hadsereg 2021. február elején, az újonnan megválasztott parlament alakuló ülése előtt erőszakkal átvette a hatalmat, és őrizetbe vette az országot irányító Aung Szan Szú Kjít, valamint több más politikai vezetőt.

Forrás: MTI

2025. január 09. 22:30
180 fokos fordulat, váratlan meglepetést tartogat számunkra az időjárás
Nem ehhez szoktunk hozzá az évnek ebben a szakaszában.
Súlyosan megsérült egy diák a miskolctapolcai bobpályán, öv nélkül indult el a pályán
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.
Dráma egy szarvasi középiskolában, egy diákhoz kellett mentőhelikoptert riasztani
Az intézmény előtt küzdöttek az életéért.
Lövések dördülnek a Börzsönyben, utakat kellett lezárni
Egyelőre jobb, ha messziről elkerüli mindenki a környéket.
Fertőzésveszély miatt visszahívják az Aldi népszerű termékét
Ha ilyet vett, azonnal vigye vissza!
Egy szál bodyban pózolt Stana Alexandra, megvillantotta izmos fenekét
Fotójával felperzselte az internetet.
Meghalt az újévi montenegrói tömegmészárlás egyik sérültje
Tizenháromra nőtt az áldozatok száma.
Indul a hadművelet!
Egymás után robbantak fel az autók, miközben a magyar katonák a kimenekítési terven dolgoztak. Ez Újdörögdön történt...
family
Tények röviden, 2025. január 9., csütörtök
Tények röviden adás
Hidegfront érkezett
időjárás-jelentés, 2025. január 9., csütörtök

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.