Magyar Péter ittasan elismerte, hogy nagy baj van a tiszánál

Miután a Bors beszámolt Magyar Péter múlt heti olaszországi nyaralásáról, ahol fotók és szemtanúk szerint „idegesen folyamatosan nyomkodta a telefont”, levél érkezett a Bors email címére (név, elérhetőség a szerkesztőségben) – írta meg a Ripost szerdán.

Egyike vagyok azon társaságnak, mely Magyar Péterrel együtt nyaralt és én is alá tudom támasztani a leírtakat. Nem vagyok tiszás – az unokabátyám révén jöttem el a nyaralásra. Egy súlyos betegségen vagyok túl és ő hívott meg. Nem is tudtam Magyar Péterről, hogy itt lesz.

 

A hazamenetele előtti este együtt italoztam a társasággal. Péter jól berúgott. Barátnője is inkább elvonult. Elmondta, hogy nagy baj van a tiszánál. Többen is fontolgatják, hogy kilépnek és kitálalnak

 – olvasható a levélben.

A lap cikke szerint amint a Bors vasárnap szintén olvasói levelek és képek alapján megírta, a múlt hétvégén Magyar Péter hirtelen otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldtek fotókat róla a Bors szerkesztőségébe, akik egész héten azt látták, hogy Magyar Péter még a strandon is idegesen nyomkodja a telefonját. Többször kiabálni is hallották.

Szemmel láthatóan megviselték az itthoni felgyorsult események, hogy az egyik legfontosabb embere váratlanul otthagyta a Tisza pártot, "családi okokra" hivatkozva. Nem beszélve arról, hogy volt felesége, gyermekei anyja egy interjúban szó szerint valamiféle "képződménynek" nevezte gyermekei apját.

Egész héten alig ment bele a tengerbe, messze lent Dél-Olaszországban a festői Lecce közelében, ahol egy "nem olcsó" villát bérelt ki.

A Bors olvasói azt látták, hogy órákon át ül a tengerparton egy nyugágyon és sokszor meglehetősen hangosan és ingerülten telefonál.


Amikor egy kicsit sétált akkor is nagyon feszültnek látszott és akkor sem tette le kezéből egy percre sem a telefont. A Bors olvasói állítják, hogy többször kiabálni is hallották.

Aztán gyorsan visszahuppant a nyugágyra, hogy tovább nyomkodja a telefont.

Új barátnője, Ilike csitítani próbálta és nagy néha sikeresen rábeszélte hogy legalább a tengerparton sétálgasson egy kicsit. Az arcán ekkor is nagyon látszott a feszültség.

Olvasók szerint az volt a legfurcsább, hogy a gyerekei csak néha, állításuk szerint percekre voltak vele. Azt írták, hogy érezhető volt a feszültség az új barátnő és a gyerekek között.

A Bors olvasói úgy látták, hogy Magyar Péter a gyerekeit lepasszolta egy a közelében nyaraló ismerős társaságnak, lényegében ők vigyáztak rájuk, mondhatni csak meg-meg látogatták idegesen telefonálgató apjukat, akitől teljesen elkülönülve egy külön villában nyaraltak. Magyar Péter így zavartalanul együtt lehetett a barátnőjével.


Még azt is megfotózták amikor szombat reggel meglehetősen nagy sebességgel kihajtott a villából. Alig tudtak félrehúzódni az útjából. Azt feltételezik, hogy ekkor hagyhatott ott csapot-papot és indult gyorsan haza. Ezután már nem látták többé. Furcsa volt nekik az is, hogy Magyar Péter legalább 1670(!) kilométerre Magyarországtól egy vadonatúj, magyar rendszámú Skodával száguldozott.

A Ripost hozzátette, hogy csak remélni tudják, hogy az italozás után másnap reggel már nem volt alkohol a vérében. Bár az olasz szabályok megengedőbbek, mint a magyar, hivatalosan a sofőr vérében 0,5g/l alkoholszint felett büntetnek csak , ami kb. 1 bő pohár bor/sör. Ha Magyar Péter útközben nem ivott akkor a magyar határhoz érve már biztosan színjózan volt.

Fotók: Bors

2025. július 09. 10:25
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Egy speciális paravánnal takarja el mostantól a bámészkodók és katasztrófaturisták elől a súlyos balesetek helyszíné...
Traktorral gázolta halálra a feleségét egy látássérült férfi Nyírteleken, a baleset után ráadásul felhívta a nőt, ho...
Egy 16 éves tinédzsert erőszakolhatott meg egy kínai férfi Debrecenben. A támadó már nyár eleje óta tartotta a kapcs...
Letöltendő börtönre ítélte a bíróság azt az osztrák nőt, aki borzalmas körülmények között tartotta és szaporította a...
Folyamatosan tart a viharkárok felszámolása, azonban több településen még szerdán sem volt áram. Ráckevén és Alsóném...