A posztot hamar eltávolították, azonban akkora port kavart, hogy még egy felmérés is készült róla. Kiderült: a magyar nyugdíjasok határozottan elítélik, hogy az emberi élet vége választási esélylatolgatás, illetve politikai haszonszerzést célzó spekulációk tárgya legyen.
Magyar Péter magyarázkodni kényszerült
Magyar Péter a botrány után hangoztatta: Raskó György sem jelöltje, sem tagja nem volt a Tisza Pártnak soha, a Fidesznek viszont igen. Azt állította, Raskó Györgyöt az MDF, a Fidesz és a Kisgazdapárt közös jelöltjeként választották meg országgyűlési képviselővé és Orbán Viktornak dolgozott 2000-ig.
Azonban ez nem igaz, a pártelnök ismét valótlant állított. Raskó György soha nem volt a Fidesz jelöltje.
A Mandiner rámutatott, több bizonyíték áll rendelkezésre a Tisza Párt és Raskó szövetségesi kapcsolatára. Az agrárszakember korábban egy videóban Magyar Péter mellett tűnt fel, és részletesen ecsetelte a magyar mezőgazdaság problémáit.
Októberben pedig maga Raskó mondta a Klubrádióban, hogy ő az egyik ember, aki segít kiválasztani, kik lesznek majd a Tisza Párt leendő képviselői, szakpolitikusai. Állítása szerint a castingot hozzáértő HR-esek is támogatják, de ő is besegít.
A felvételre Menczer Tamás, a kormánypártok kommunikációs igazgatója is felhívta a figyelmet: „a Tisza Pártban nyugdíjasok halálát várják, kívánják. Erre nincsenek is szavak.”