Marine Le Pen pártja hosszas elszigeteltség után vezető parlamenti tisztségeket kaphat

Franciaországban kulcsfontosságú pillanathoz érhet az erőviszonyok átrendeződése. Emmanuel Macron francia elnök centrista szövetségesei nyíltan fontolgatják, hogy a Marine Le Pen nevével összeforrt Nemzeti Tömörülés (RN) képviselői is helyet kapjanak a francia nemzetgyűlés vezető pozícióiból. Tényleges hatalommal, vagy jelentős következményekkel nem járna a változás, ám a szimbolikus lépés egy olyan új korszakot nyitna, ahol már többé nem lehet elszigetelni a francia szuverenista jobboldalt arra hivatkozva, hogy szélsőséges – írta meg a Politico, amit a hirado.hu szemlézett.

A változtatás kezdeményezői szerint a jelenlegi helyzet aránytalan, mivel a parlament vezető testületében, a Bureau-ban – amely a fegyelmi ügyek, a szabálymódosítások és a belső rend fenntartásáért felel – a baloldali pártok a mandátumarányaiknál sokkal nagyobb számban vannak jelen, miközben a parlamenti választáson legtöbb szavazatot kapó RN egyetlen pozíciót sem kapott.

A Macron elnök frakciójához tartozó képviselők egy része szerint mindez csak erősíti Le Pen pártjának narratíváját, miszerint a francia választók véleményét a rendszer figyelmen kívül hagyja.

A kérdés nem először merül fel: már 2022-ben is vita robbant ki, amikor az RN történelmi áttörést ért el a parlamenti választáson, és centrista, illetve konzervatív szavazatoknak köszönhetően a párt ideiglenesen két alelnöki helyet is megszerzett. Az eredmény akkor a baloldali pártok heves tiltakozását váltotta ki.

Fotó: Marine Le Pen hivatalos X-oldala

Tavaly nyáron, az RN európai parlamenti választási győzelme után Macron váratlanul feloszlatta a Nemzetgyűlést, majd az új parlamentben a centristák már nem támogatták Le Pen jelöltjeit, így a baloldal kisajátíthatta a vezetői posztok többségét. Ezt akkor maga Macron is helytelennek nevezte.

Most azonban tartósan megváltozhat a hozzáállás. A centristák egy része úgy véli, hogy a Nemzeti Tömörülés teljes kizárása hosszú távon csak növeli a párt áldozati imázsát, miközben Le Pen pártja 2027-ben minden eddiginél közelebb kerülhet az elnöki szék megszerzéséhez. A kérdés Franciaországban ugyanazt a dilemmát veti fel, mint Németországban, ahol a Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) soraiban is rövid ideig vita folyt az AfD bevonásáról, ám ott végül a tartós kirekesztés mellett döntöttek.

A párizsi fejlemények viszont arra utalnak, hogy a francia politikában lassan, de biztosan repedezik az akadály, amely évtizedek óta elválasztotta a nemzeti jobboldalt az államgépezet csúcspozícióitól. Ha a Nemzeti Tömörülés valóban vezető parlamenti tisztségekhez jut, az a szimbolikus győzelmen túl egy újabb lépés is lenne a hatalom tényleges megszerzése felé.

2025. augusztus 17. 18:22
A kérdés az, hogy 3,5 év alatt miért nem volt EU-Oroszország csúcstalálkozó? - tette fel a kérdést közösségi oldalán...
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Minisztereln...
Szeptember elején startol a kormány újabb otthonteremtési célú programja.
Éppen ötven éve annak, hogy a zenész eldöntötte: a legnagyobb titokban elhagy­ja a kommunizmustól sínylődő Magyarors...
A győzelméről és a versennyel kapcsolatos élményiről is nyilatkozott szerkesztőségünknek.
A történelmi találkozó, amire egy világ várt! Most először ült tárgyalóasztalhoz az amerikai és az orosz elnök, Dona...
family
Versenyszántás, parasztolimpia és fogat ügyességi verseny is szerepelt a programban a XVIII. Szántóversenyen Nagyhal...
A világon egyedülálló lehetőségnek nevezte az Otthon Start Programot a Nézőpont Intézet elemzője. Az új támogatással...
Magyarország továbbra is a béke oldalán áll, ezt írta közösségi oldalán Szijjártó Péter, miután az orosz külügyminis...
Már legalább három ember meghalt a Spanyolországban tomboló erdőtüzekben, köztük egy 37 éves önkéntes tűzoltó, aki h...