Meghalt Dobai Péter

Életének 82. évében, október 3-án meghalt Dobai Péter József Attila- és Kossuth-díjas író, költő, forgatókönyvíró, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tudatta a köztestület az MTI-vel pénteken.

Nevéhez fűződik az 1982-ben Oscar-díjjal jutalmazott Mephisto című játékfilm forgatókönyve. Kivételesen sokműfajú és termékeny szerző volt, költészete, prózái, regényei, esszéi és filmforgatókönyvei intellektuális, filozofikus létszemléletének alkotásai - írták a közleményben.

Dobai Péter 1944. augusztus 12-én született Budapesten. 1965 és 1970 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán olasz nyelv és irodalom, valamint filozófia és általános nyelvészet szakon tanári diplomát szerzett.

Első verseskötete Kilovaglás egy őszi erődből címmel jelent meg 1973-ban.

Fotó: MMA/Lugosi Lugo László

Dobai Péter egyik főműve A birodalom ezredese (1985) című nagyregény volt, az író közreműködött Szabó István Redl ezredes című filmjének forgatókönyvének írásában is. Utolsó megjelent könyve a Voltam élni című versválogatás volt 2017-ben.

2022-ben Prima Primissima díjjal ismerték el munkásságát.

Dobai Pétert az MMA saját halottjának tekinti.

MTI

2025. október 03. 13:37
Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is - mondta Orbán Vikto...
A halál körülbelül 1–2 évvel ezelőtt következhetett be.
Tarr Zoltán a Tisza Párt alelnöke megint elszólta magát: a Tisza Párt kíméletlen megszorításokra készül.
Bántotta őket és drogozott is kicsit előtt.
Orbán Viktor pénteken Václav Klaust, a Cseh Köztársaság korábbi elnökét fogadta a Karmelita Kolostorban - tájékoztat...
A tragédia előtt élőben közvetítette útját.
Az M1 információi szerint már több mint 27 ezren igényelték a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a háromgyermekes a...
Theo Francken belga védelmi miniszter szerint jelenleg nincs konkrét jele annak, hogy Oroszország állna az akció mög...
időjárás-jelentés, 2025. október 3., péntek dél