Menczer Tamás erről azzal összefüggésben beszélt, hogy Forsthoffer Ágnes egy korábbi, a politikai színre lépését megelőző internetes bejegyzésében azt írta, a Bokros-csomag nem elvett az emberektől, hanem megmentette Magyarországot, az ország fizetőképességét. "Amikor ezt megtudjuk, akkor a helyzet az, hogy Forsthoffer Ágnesről mindent tudunk", "ő a Bokros-csomagot élteti, azt szereti, és azt gondolja helyesnek" - jegyezte meg a kommunikációs igazgató.
Jelezte: ez jól beleillik a korábbi napok hírei közé, hiszen a Bokros-csomag is elvett az emberektől, a Tisza-adó szintén elvenne, "bruttó 400 ezer forint havi kereset fölött mindenkit brutálisan megadóztatnának". Úgy látszik, itt is összeér a jelen, és az a múlt, amelynek kapcsán már "abban bíztunk, hogy magunk mögött hagytunk" - fogalmazott.
Menczer Tamás hangoztatta, Bokros Lajos a szocialista kormány pénzügyminisztereként úgy gondolta megoldani a gazdasági problémákat, hogy "gyakorlatilag elvett mindent, ami a családoknak juttatás volt", reálbércsökkenést hozott, politikája a megszorítás volt.
Rámutatott, ezzel szemben Orbán Viktor és kormányai 2010 után azt mondták, a közteherviselésbe nagyobb mértékben más szektorokat - a multikat, a bankokat, az energiacégeket - is be kell vonni, és az emberekről le kell venni a terheket, amennyire lehet, például a rezsicsökkentéssel.
A kommunikációs igazgató azt mondta, a Tisza Párt esetében 65 munkacsoport 300 emberrel dolgozik a Tisza-adón, és már mindenki tudja, hogy adót emelnek, "és elveszik a pénzedet", és "amit eddig tudunk, hogy el akarnak titkolni", az az, hogy nem lesz áfacsökkentés, "leválasztanak az orosz gázról, a rezsi megy három és félszer magasabb sávba", jön az ezerforintos benzinár.
Ha adót emelnek és áfát nem csökkentenek, annak a multik, a bankok és az energiacégek lesznek a kedvezményezettjei - közölte. Felvetette egyúttal, hogy "vajon mi az, ami még jöhet és jön is", "amit nem tudunk Ukrajna, a bevándorlók és minden más vonatkozásban".
Menczer Tamás szólt arról is, hogy a Magyarországnak járó európai uniós források nem vesztek el, azok "hazahozatalának" azonban két útja van, Orbán Viktor és a Tisza útja.
Orbán Viktor esetében mindig eljönnek azok a döntési pontok az unió működésében, amikor a magyar kormánnyal, a magyar kormányfővel tárgyalni kell. Minden pénz úgy jön majd haza, hogy Orbán Viktor a magyar érdekeket megvédi, ezzel szemben a Tisza nem védi meg azokat, lefekszik Brüsszelnek és teljesíti a követeléseit - jelentette ki.