Minden eddigi időszaknál indokoltabb az, amit a Harcosok Klubjában mondunk, harcolnunk kell az igazságért és a hazugság ellen – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatójának szombaton Sátoraljaújhelyen elhangzott kijelentésére.
Menczer Tamás úgy fogalmazott, mindenkinek tudnia kell, hogy a Tisza átveri az embereket és hazudnak, valamint azt, hogy mik a Tisza valódi szándékai. Hozzátette, emiatt is indítanak szórólapkampányt az elkövetkezendő időben. Rámutatott, azt hogy hazudnak nem mi mondjuk, hanem maga az alelnök, Tarr Zoltán, amikor elmondta, hogy az szja-t meg akarják emelni.