Molesztálta lányát egy miskolci férfi

Az áldozat nagymamája szörnyű felfedezést tett.

Elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki saját lányát molesztálta – állt a Miskolci Törvényszék hétfői közleményében.

Információk szerint a kegyetlen apa egyedül nevelte kiskorú fiát és lányát miskolci lakásában, ahol egy szobában aludt velük, mivel a másikban élt a férfi édesanyja.

2024 nyarán az apa gyermekeivel párnacsatázott éppen, fia azonban elhagyta a szobát. A gyanúsított ekkor lánya mellé feküdt, megölelte és intim helyen érintette meg, de azonnal abbahagyta, amikor másik gyermeke visszatért.

Még ugyanezen a napon a férfi megvárta, míg fia elalszik, majd odament lánya ágyához és ismét simogatni kezdte. A molesztálásnak az vetett véget, hogy a nagymama megjelent az ajtóban és felszólította fiát, hogy menjen el onnan.

A férfi tagadja tettét, azonban fennáll annak a veszélye, hogy elszökik, megfélemlíti a tanúkat, akadályozza a nyomozást vagy megsemmisíti a bizonyítékokat, ezért 1 hónapra elrendelték a letartóztatását, ami még nem végleges.

Sőt amennyiben szexuális kényszerítés bűntettét állapítják meg, a férfit 2 évtől 8 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.

2024. december 30. 14:01
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Peti, te, hallod-e! Látom, még a vasárnap délelőttjeidet is gyűlöletkeltéssel töltöd – válaszolt Magyar Péternek köz...
Nagy-Britannia egyik legnagyobb tüntetést tartották meg szombaton Londonban az illegális bevándorlás és a munkáspárt...
Franciaország elnöke kijelentette, hogy a NATO-országok politikája okozta az ukrajnai konfliktust – jelentette ki Je...