Mosolyogva mutatta meg, hogy hova ásta el Till Tamás holttestét

Mosolyogva mutatta meg, hova temette 25 évvel ezelőtt a 11 éves Till Tamást a kisfiú gyilkosa. Legalábbis is erről tanúskodik egy Tények által megszerzett fotó. A megölt kisfiú családjának ügyvédje szerint, a gyilkos szexuális indíttatásból végzett a gyerekkel.

A Tények bemutatta a képet, ami végül egy 24 éves rejtélyt oldott meg még tavaly nyáron. Így találták meg a negyed évszázadig keresett 11 éves kisfiú, Till Tamás holttestét. A fotón az látszik, hogy a gyerek gyilkosa F. János mosolyogva mutatta meg a rendőröknek, hova lett bebetonozva a kegyetlenül megölt kisfiú Baján. Elmondása szerint, ezt ő is csak hallomásból tudta, de már akkor négyzetméterre pontosan megmutatta a kisfiú nyughelyét. Ez is gyanús volt a rendőröknek. A szülők most már csak arra kíváncsiak, miért ölte meg gyereküket a férfi.

A férfi miután lebukott és beismerte az emberölést, elengedték, mert azt gondolták elévült a 2000-ben történt gyilkosság. Az ügyészség később viszont indítványozta a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. Most pedig az ügy egy újabb minősítést kapott. F. Jánost már aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják. A Till család ügyvédje szerint ez nem jelent mást, mint, hogy szexuális indíttatásból ölt a férfi.

Igazolása annak, az eddigi gondolatunknak, hogy a gyanúsítottnak az indítéka ebben az ügyben szexuális jellegű indíték volt. Tehát, hogy Tamás tulajdonképpen egy ilyen értelmű indítéknak esett áldozatául

– mondta a Tényeknek Lichy József jogi képviselő.

A letartóztatás meghosszabbításáról jövő héten dönthet a bíróság. Nem kizárt, hogy F. János, aki 16 évesen, ácskapoccsal agyonverte Tamást, újabb három hónapig börtönben marad. Tillék ügyvédje legalábbis ezt reméli, úgy véli ugyanis, hogy tartani kell F. János szökésétől.

A letartóztatását megelőző napon, ő megpróbálta értékesíteni az ingatlanát, fel is tette a hirdetést az internetre és kifejezetten áron aluli gyors lakásértékesítésre vonatkozó hirdetést adott fel

– tette hozzá a jogi képviselő.

Többek között ezt a lakást is bűnügyi zár alá vetetné az ügyvéd, hogy így biztosítsa a sérelemdíjhoz való összeget a későbbiekben.

Korábbi tartalom:

Vérlázító, lelopták Till Tamás sírjáról szülei ajándékát

2025. január 11. 11:10
Megrázó, ami történik: Több síelő is meghalt rövid időn belül
Már öt halálos áldozatról tudni.
Vérfagyasztó videó: Kisiskolás csoport elé borult egy többtonnás kamion
Centiken múlott a katasztrófa.
Agyonlőttek egy iraki férfit, aki többször elégette a Korán egy-egy példányát
Gyűlöletkeltés és uszítás vádjával állt volna bíróság elé.
Elhunyt a múlt heti lengyelországi bányarobbanás negyedik sérültje
Súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.
Friss hírek érkeztek a Till Tamás-gyilkossággal kapcsolatban, a döntés végleges
Közleményt adtak ki.
Kettévágta a furgont az álló kamion
Életveszélyesen megsérült egy fiatal sofőr, miután egy álló kamion vontatmányának csapódott az M1-es autópályán, Tat...
Bízd ide, profi vagyok!
Milliókat érő festmény, méregdrága antik tükör vagy teáskészlet. Hihetetlen, hogy milyen ereklyék lapulnak a magyaro...
family
Segítség, meghízott a gyerekem!
Csúfolják őket az iskolában, bántják őket az osztálytársaik... de hol vannak a szülők... Tudták, hogy minden harmadi...
family
Pákó: elúszott az életem!
Fekete Pákó-ról évek óta nem hallottunk semmit. Nem voltak fellépései, kicsúszott a lába alól a talaj, ingyen ételre...
family
Megfizettem a siker árát!
Csatázott már a frontvonalon, farkasszemet nézett a halállal és olyan dolgokat is átélt, amiket mi elképzelni sem tu...
family

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.