Orális szexre tanította és erőszakolta 9 gyerekét, majd megölte őket

Évtizedekig bántalmazta őket.

A napokban elképesztő tömeggyilkosságról számolt be a Mirror.

A jelenleg 79 éves Marcus Wesson évtizedekig, 30 éven keresztül szexuálisan bántalmazta feleségét és gyerekeit az Egyesült Államokban.

A volt katona korábban Vietnámban szolgált, majd leszerelése után összejött Rosemary Solorio-val és hozzá is költözött.

Összesen kilenc gyermeket neveltek, azonban a férfi egy idő után elkezdte szexuálisan zaklatni lányait és fiait egyaránt, „megtanította” őket az orális szexre, majd meg is erőszakolta őket.

Fotó: X

Átírta a Bibliát, azt mondta a kicsiknek, hogy "Jézus vámpír volt, ő pedig Isten".

Ennek fényében ragaszkodott is a Mesterem, Uram megszólításokhoz.

Wesson brutális férj és apa volt. Soha nem volt állása, szociális juttatásokból és abból a pénzből élt, amit a gyerekeitől kapott. 1989-re szociális csalás és hamis tanúzás miatt elítélték, a család pedig gyakran elhagyatott házakban, lepusztult viskókban lakott.

A legszörnyűbb azonban az volt, ami zárt ajtók mögött történt.

Gyermekeinek megtiltotta még a közösségbe járást is, otthonról, magántanulóként tanultak.

                                   

Fotó: X

Ám amikor felnőttek, még akkor is hatással volt rájuk, tudta őket irányítani.

Egyszer végleg el akarták venni tőlük a gyerekeket a hatóságok, viszont amikor ajtót nyitott a rendőröknek, egy kis türelmet kért tőlük.

Bement a házba, majd minden fiút és lányt szemen lőtt, azonnal meghaltak.

A kegyetlen férfit még 2005. június 17-én halára ítélték, azonban azóta a törvények a kivégzést eltörölték, így jelenleg is a San Quentin Rehabilitációs Központban tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

2025. október 24. 13:17
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Háromezer forint miatt kaphat nyolc év börtönt egy rabló, aki egy áruház parkolójában támadt rá egy férfire Miskolco...
Fegyvert fogott az eladóra egy maszkos rabló és a pénzt követelte tőle az egyik budapesti lottózóban. A 42 éves férf...
Veszélyes anyagokat is szállított az a posta kamion, amelyik árokba zuhant és az oldalára borult Balogunyom közelébe...
Pálinkafőző égett szombat reggel egy melléképületben Siójuton, egy gázpalack is felrobbant, egy másikat pedig a tűzo...
Részegen okozott balesetet, majd elmenekült a rendőrök elől egy 30 éves szombathelyi férfi. Nekikoccant egy másik au...