Orbán Viktor: Brüsszel visszaél a hatalmával, ahogy Bécs tette annak idején

Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Múzeumkertben tartott március 15-i ünnepi megemlékezésen. Brüsszel visszaél a hatalmával, ahogy Bécs tette annak idején - tette hozzá a kormányfő.

 

A miniszterelnök hangsúlyozta, éppen úgy akarnak uralkodni rajtunk, mint régen a bécsi udvar helytartói tették.

Az orvosság nem az, hogy hátat fordítunk az Európai Uniónak, éppen ellenkezőleg nem kifelé, hanem befelé kell mennünk, elfoglaljuk és megváltoztatjuk - fogalmazott a miniszterelnök.

Kijelentette, hogy Brüsszelben is fordul majd egyet a történelem, eljön az idő és minden számlát ki fogunk egyenlíteni. Orbán Viktor Petőfi Sándort idézve azt mondta, hogy "ha nem fér a bőrébe, kihúzzuk majd belőle". Letörjük a túlkapásait, visszaszerezzük a nemzettől törvénytelen módon "elkonfiskált jogainkat", a "Brüsszelből fizetett labancaikat" pedig postafordultával visszaküldjük, hadd boldogítsák egymást az Európai Parlamentben - szögezte le.

MTI/Fotó: MTI

Kapcsolódó tartalom:

Orbán Viktor: most az a kérdés, akarunk-e belerokkanni Ukrajna csatlakozásába

Orbán Viktor: a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké

2025. március 15. 15:57
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...