Orbán Viktor: háborús időkben legfontosabb a stratégiai nyugalom

Háborús időkben legfontosabb a stratégiai nyugalom - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor a közmédia brüsszeli stúdiójában nyilatkozva megerősítette, hogy az ortodox karácsony idejére néhány napos tűzszünetet és nagyszabású fogolycserét javasol.

Hozzátette, az orosz elnököt sikerült rávennie, hogy fontolja meg a javaslatát, az ukránok meg inkább ösztönből reagáltak, ha leülnek és átgondolják a javaslatot, könnyen megváltoztathatják álláspontjukat, "azt hiszem, nekik is érdekük lenne ez".

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a tűzszüneti javaslatra tett nyilatkozatáról azt mondta, semmilyen provokációnak nem szabad felülni, "nekünk ezt nagyvonalúan kell kezelni", mert egy olyan ország vezetőjéről van szó, amely bajban van, területén idegen csapatok vannak, sok millió embert vesztett.


„A háború lezárása elsőrendű európai gazdasági érdek is”

A háború lezárása elsőrendű európai gazdasági érdek, és ezt az európai vezetők érzik - jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor a közmédia brüsszeli stúdiójából sugárzott interjúban úgy fogalmazott: az európai vezetők érzik, hogy le kell zárni a háborút és egy tartós, kiszámítható biztonsági rendszert kell létrehozni, amely lehetővé teszi, hogy Európa újra meginduljon a gazdasági fejlődés útján. Az embereknek elegük van a háborús helyzetből, elegük van az inflációból, a szankciókból - tette hozzá.

Ezzel szemben az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban az elmúlt héten "mindennek az ellenkezője történt", az Európai Parlament legnagyobb pártjai kötöttek egy paktumot, és írásba foglalták, hogy ők ezentúl is mindent úgy fognak csinálni, mint eddig: támogatják a migrációt, gendert, a háborút. "Tehát őket nem zavarja, hogy a brüsszeli buborékon kívül hogyan változik a világ, ők menni akarnak előre" - fogalmazott.

Ez azt mutatja, hogy a legnagyobb problémák ma Brüsszelben vannak - értékelt a miniszterelnök.


„Közelebb vittük az európai politikát a valóságos problémákhoz”

Az európai politika közelebb került a valóságos problémákhoz a magyar uniós elnökségnek köszönhetően - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök a közmédia brüsszeli stúdiójából sugárzott interjúban megjegyezte: a féléves magyar elnökség kicsit visszaadhatta a hitet a teljesítmény, a munka jelentőségében.

Ha azt akarjuk, hogy az európai emberek jobban éljenek vagy meg tudják védeni a már elért életszínvonalukat, a versenyképességet javítani kell - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, az ehhez vezető út legfontosabb kérdéseiben sikerült a 27 uniós tagállamot egyezségre bírni.

Ez azt jelenti, hogy van egy munkatervünk, egy akciótervünk a versenyképeség helyreállítására, amelyet a mi munkánk eredményeképpen mindenki elfogadott - fogalmazott a miniszterelnök. Ezt egy olyan közös bázisnak nevezte, amelyből kiindulva el lehet kezdeni a versenyképesség helyreállítását.


„Az a kérdés, hogy vissza tudjuk-e venni Brüsszelt Soros Györgytől

A jövő kulcsának nevezte a miniszterelnök, hogy az ellenzékben lévő Patrióták többséget tudnak-e belátható időn belül szerezni, hogy "vissza tudjuk-e venni Brüsszelt Soros Györgytől".

Orbán Viktor a közmédia brüsszeli stúdiójában nyilatkozva azt mondta: a "Soros-birodalom által megtestesített liberális élet- és világszemlélet hatalmas hálózat és világerő" most kiszorul Amerikából, és már csak Brüsszel van a kezében. De Brüsszel a kezében van, "ide vonul vissza" - emelte ki.

A kormányfő azt mondta, a Patrióták erősödnek napról napra. "Nagy csata ez, én az optimisták közé tartozom" - jelentette ki.

MTI/Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2024. december 20. 09:23
Sokkoló gyilkosság Kecskeméten, három holttestet találtak
Megölte szüleit, majd öngyilkos lett egy férfi Kecskeméten - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság cs...
Elárulta legnagyobb vágyát Gáspár Győző, levette magáról az álarcot
A showman leplezetlen őszinteséggel mesélt a titkairól.
Megszületett Weisz Fanni kisfia, teljesült az álma
Az édesanya és a kisbaba is remekül van.
Halálos iskolai késes támadás történt szomszédunkban
Egy 7 éves kislány még a helyszínen életét vesztette.
Bezártak, bedrogoztak és hónapokon keresztül erőszakoltak egy tinédzsert
Rettegésben tartották.
Drámai vallomás Ramitól - Tények Plusz 18.45
Rami kamerák előtt beszélt a traumáiról. További részletek a Tények Pluszban 18.45-től a TV2-n.
family
1 tonnás bombát hatástalanítottak - Tények 18.00
A hatástalanítás helyszínét 800 méteres körzetben lezárták. További részletek a Tényekben 18 órától a TV2-n.
Menczer: Már megint nem bírsz magaddal, Kicsi?!
Újabb balhét generált Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője. Ezúttal Budapesten a III. kerületi Szilágyi Erzsébet Gyer...
Szentkirályi: Péter hazudik, a Tisza-DK-Karácsony koalíció pedig, csak úgy virul
A főpolgármester Magyar Péter újabb hazugságáról rántotta le a leplet.
A gyilkosság után magával is végzett - Tények 18.00
A család egyik rokona talált rá a holttestekre. További részletek a Tényekben 18 órától a TV2-n.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.