Orbán Viktor: Visszaszámlálás indul, még 8 nap!

Újabb hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak Orbán Viktor. A levélben a miniszterelnök a belpolitikai és a külpolitikai folyamatokról, illetve Orseolo Péterről is értekezett - számolt be róla a Magyar Nemzet.

Az alaszkai csúcs után elült a nagy diplomáciai zaj, de a felszín alatt dolgoznak a tárgyalódelegációk. Még mindig van esély, hogy Trump elnök megcsinálja – írta Orbán Viktor a digitális polgári körök tagjainak küldött hírlevélben. 

A kormányfő az ukrajnai háború kapcsán történő orosz–amerikai egyeztetésekkel, és az Európai Unió álláspontjával kapcsolatban kiemelte, 

ez a hét az európai behódolás hete volt. Ahogy ott ültek az elnökkel szemben… Mint beosztottak a vezérigazgatónál, raporton. Ezzel az európai stratégiai autonómiáról szőtt álmoknak vége is. Amíg mi, Patrióták nem vesszük át a marsallbotot Brüsszelben, Európa csak a másodosztályban játszhat.

A miniszterelnök szerint probléma, hogy az ukrajnai háború blokkolja a magyar gazdaság növekedését, az ukránok pedig ellenségesen viselkednek hazánkkal szemben. 

Az ukránok megint szétlőtték a Barátság olajvezetéket. Brüsszel nem segít nekünk, sőt az ő pártjukat fogja. Az oroszok azt vállalták, hogy néhány napon belül lesz műszaki megoldás. Olaszországban közben elfogtak egy ukránt, aki a gyanú szerint részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában. A bűnösöket mindig utolérik

– emelte ki Orbán Viktor.

A kép forrása: MTI/Fischer Zoltán

A miniszterelnök ezek után áttért a belpolitikára és méltatta az augusztus 20-i állami ünnepet, és az ünnepi tűzijáték köré szőtt történetben megemlített, második magyar királyról, az áruló I. (Orseolo) Péterről, és arról, hogy baloldali sajtó a történelmi figurát Magyar Péterrel állította párhuzamba,kijelentette,

akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon nem lehet segíteni…

A kormányfő ezt követően az Otthon start programról is írt, 

3 százalék. Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk. Minden fiatalnak lehessen saját otthona. Visszaszámlálás indul: még 8 nap!

A miniszterelnök ezt követően a fővárosról, és az annak vezetésében tapasztalható káoszról is ejtett pár szót, kijelentette,

most már nemcsak a főpolgármester ég le folyamatosan, hanem a BKV-buszok is. Szentkirályi Alexandra érdekes számokat mutatott.

A miniszterelnök arra kérte hírlevelei olvasóit, hogy kövessék a Fidesz–KDNP budapesti vezetőjének oldalát a további részletekért. 

2025. augusztus 24. 15:21
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Minden idők leggyengébb almatermése várható idén, a megszokott mennyiségnek csak a harmada termett. A tavaszi pusztí...
Letartóztatták azt a férfit, aki szétvert egy vonatot Újszászon. 12 ablakot tört be és négy belső monitort is szétve...
Börtönbe kerülhet az a sofőr, aki nem adott elsőbbséget egy kereszteződésben és egy motoros elé kanyarodott Szombath...
Kis híján levágta egy motoros fejét egy szabálytalanul szállított létra a XXIII. kerületben. A vérfagyasztó esetről ...
Kút-tisztítás közben megrázta az áram, majd a mélybe zuhant egy munkás Mátraballán. A bajt az okozta, hogy a két mun...