Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte

Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció – írta meg az Economx.

Az Európai Unió „egyedülálló megközelítést alkalmaz” Ukrajna esetében: a cél, hogy az ország integrációja akkor is folytatódjon az EU-ba, ha Magyarország fenntartja vétóját – írta az Ukrajinszka Pravda.

Uniós szinten már létezik megállapodás – fogalmazott az ügy kapcsán az európai integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes.

Tarasz Kacska a kijevi Yalta European Strategy éves eseményén újságíróknak leszögezte: az EU Ukrajna és Moldova esetében olyan módszert fogadott el, melyet korábban a Nyugat-Balkán országainál nem alkalmaztak, holott azok is szembesültek szomszédos országok vétójával.

Mint írják, tradicionálisan az EU politikája az, hogy meg kell győzni az adott tagországot, és amíg ezt nem sikerül, addig blokkolnak. „Két hétre, vagy akár 10 évre is” – magyarázta.

A fotó illusztráció (Tények archívum)

„Nálunk egyedi a helyzet: a tagországok és az Európai Bizottság azt mondják, hogy Ukrajna esetében nem szabad megállni. Konkrétan a tagországok meghatároznak bizonyos követelményeket anélkül, hogy megvárnák a magyarokat. Ez valóban egyedülálló történet” – fogalmazott Kacska.

„Amikor Magyarország megváltoztatja álláspontját, akkor lesz formális szavazás” – jelentette ki a kormányfő helyettese, aki szerint az EU arra is felkészülhet majd, hogy bizonyos döntéseket a magyar kormány nélkül hozzanak meg.

Újabb odaszúrás: maximális nyomást helyez az Orbán-kormányra a dán miniszter Ukrajna ügyében

Amiatt neheztel Marie Bjerre Magyarország politikai vezetésére, amiért Orbánék vétózzák Ukrajna EU-csatlakozási procedúráját – holott ezt már megígérték, és huzamos ideje egyhelyben toporog a folyamat.

2025. szeptember 14. 16:16
Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető ...
Húsz nap elzárásra ítélte a bíróság azt az idős nőt, akinek a kutyái rátámadtak egy kislányra Zsámbékon. A gyereknek...
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
150 ezren tüntettek a bevándorlás ellen Londonban. Egyre nagyobb feszültséget okoz ugyanis a tömeges migráció az Egy...
Hordágyon hozták le a tűzoltók a hegyről azt a férfit, aki túrázás közben sérült meg szombat délután a Pilisben. A D...
Meglátta egy biciklis futár, hogy egy nő egy lopott kerékpárral megy az út szélén Budapesten, megállította őt és a v...
A nyomravezetői díj ellenére sem találja a rendőrség azt a gyújtogatót, aki miatt márciusban leégett a szamosszegi s...
Konyhai bárddal támadt egy rendőrre egy férfi Ajkán. A járőrök azért mentek a lakásába, mert részegen üvöltözött és ...