Portugália elleni 3-2-es vereség: megtörte a csendet Szoboszlai Dominik

Önkritikus, de reménykeltő üzenetet küldött a szurkolóknak.

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya érzelmes üzenetben reagált a válogatott legutóbbi két mérkőzésére, köztük a kedd esti, Portugália elleni 2–3-as vereségre. A közösségi oldalán közzétett posztban a játékos nem keresett kifogásokat: felelősséget vállalt, de egyúttal hitet emelt a csapat mellett is.

Érzelmekkel teli két meccsen vagyunk túl, és úgy érzem, több volt ebben, mint az 1 pont

– írta Szoboszlai Dominik az Instagramon, utalva a két legutóbbi válogatott találkozóra, amelyekből a nemzeti tizenegy mindössze egy pontot tudott elhozni.

A kapitány önkritikus, de egységet sugárzó nyilatkozata nem csupán egyéni kiállás volt, hanem egyben bátorítás is azok számára, akik csalódottan figyelték a portugálok elleni fordulatokban gazdag meccset. Mint fogalmazott:

Ebben nekem is megvan a felelősségem, azonban az elejétől a végéig csapatként akartunk, küzdöttünk és erre tudunk majd építeni a következő mérkőzéseken.

A magyar válogatott küzdött, de végül nem tudta megállítani a Cristiano Ronaldo vezette portugálokat, akik a hajrában döntötték el a meccset. A vereség fájó, különösen annak fényében, hogy Szoboszlaiék végig partiban voltak egy jóval magasabbra taksált ellenféllel szemben. Zárásként a közönséghez is szólt a Liverpool játékosa.

Köszönjük az elképesztő szurkolást, októberben újra jövünk!

- zárta gondolatait a kapitány, reményt adva a rajongóknak.

2025. szeptember 10. 16:14
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...