Fotó: Magyar Épitők
Nagy lökés a gazdaságnak
A lehetséges hatások vizsgálhatók akár a nemzetgazdaság egésze szempontjából. Először is: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 123 millió euróért, átszámítva nagyjából 50 milliárd forintért értékesíti a súlyosan szennyezett, jelenleg használaton kívüli területet.
A legfrissebb tervek szerint a fejlesztő kilenc év alatt 12 milliárd eurónyi – megközelítőleg ötezer milliárd forintnyi – beruházást hajthat végre, ami két százalékkal emelheti Magyarország GDP-jét. Fontos az is, hogy a grandiózus összeg túlnyomórészt a magyar építészek és a hazai magas- és mélyépítő társaságok árbevételét növelheti majd.
Munkahelyek ezrei, hatékony energetikai fejlesztés
A nagy projekt rendszerint sok munkahelyet jelent. Az általános gazdasági igazság a Grand Budapest esetében is érvényre jut: a beruházás a legfrissebb tervek szerint várhatóan 14 ezer munkahelyet hoz létre a fejlesztési fázisban, és legalább 5 ezer új állást az üzemelés időszakában.
Napjaink egyik fő kérdése az energiabiztonság, emiatt különös jelentőségű, hogy a Grand Budapest energetikai szempontból Közép- Európa leghatékonyabb fejlesztése lehet. A beruházás a jövő generáció érdekeit szolgálná, ezt bizonyítja, hogy ennél kisebb környezeti hatással ennyi lakáscélú ingatlant nem lehet létrehozni.
Nagyon jól járnak a budapestiek
Az általános gazdasági hatásoknál a fővárosiakat jobban érdekelheti, hogy a beruházás milyen várható hatással jár az ő mindennapjaikra. Mindenképpen a Grand Budapest mellett szól, hogy olyan infrastrukturális fejlesztések épülhetnek meg, amelyek évtizedek óta napirenden vannak. A legfrissebb tervek szerint elkészülhet a Szegedi úti felüljáró, emellett meghosszabbíthatják a Kisföldalattit, megújulhat a Rákosrendező vasútállomás, és közvetlen vasúti összeköttetést kaphat a város a repülőtérrel.
Legalább ilyen fontos, hogy az épülő lakások átlagára várhatóan nem haladja majd meg a budapesti új lakások átlagárát, de műszaki állapotuk, vagyis színvonaluk az átlagosnál jobb lesz.
Ami pedig az életminőséget illeti: egy rozsdaövezet eltűnik, ellenben létrejön a negyedik legnagyobb park a fővárosban. Emellett a legfrissebb tervek szerint a fejlesztés jelentős részén autó nélkül is könnyen lehet majd mozogni, ami teljes mértékben illeszkedik a modern városok lakóinak környezettudatos életformájához.
Irtózatos szennyezettség
S ha már a környezet: a MÁV 2019-es felmérése szerint a terület felszín felett és alatt is súlyosan szennyezett. A kármentesítés költsége 50 és 100 millió euró, vagyis 20 és 40 milliárd forint közötti összegre tehető. A vasúti pálya is várhatóan a környezeti szempontok szerint alakul át.
A 85 hektáros terület jelentős részét most használaton kívüli sínek foglalják el. A fejlesztés után a 49 sínpárból 11 (kilenc plusz kettő) marad. A síneket egyébként befedik, az így létrejövő felület parkként működhet tovább. A területen egyébként összesen több mint 35 hektár új park és közösségi tér jön létre.
Karácsony, Magyar és Vitézy együtt fúrná meg a beruházást
A magyar kabinet és az Egyesült Arab Emírségek kormánya tavaly kötött nemzetközi megállapodást, majd idén január 16-án sor került Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeinek értékesítésére. A beruházást az Eagle Hills ingatlanfejlesztő óriásvállalat valósítja meg.
Az utóbbi napokban azonban akcióba lendült Karácsony Gergely főpolgármester és közölte: a főváros egyik cége révén elővásárlási jog illeti meg az önkormányzatot, amivel élni is kívánnak. Vagyis a jelenleg csődközelben lévő főváros meg akarja szerezni a területet ötvenmilliárd forintért, amit több ellenzéki szereplő is támogat.
A tavalyi főpolgármester-választáson még a Fidesz támogatásával ringbe szálló Vitézy Dávid például nyilvánvalóvá tette: ő és az általa vezetett mozgalom mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy az arab befektetők megvalósítsák tervüket.
Magyar Péter pedig az Infórádiónak nyilatkozva pedig egyenesen odáig ment, hogy tüntetést is szervez a Grand Budapest beruházás ellen. Egyúttal előre vetítette, hogy pártja együtt szavaz a baloldallal ma. Merthogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai napirendjén szerepel egy előterjesztés, amely arról szól, hogy az önkormányzat érvényesítse elővásárlási jogát.
Karácsony biztos benne, hogy az előterjesztés, amely az övé, átmegy. Arról pedig, hogy a főváros hogyan venné meg a területet, két sajtóhírt elég felidézni.
Előbb a Mandiner írta meg, hogy Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnök segíthet Karácsonynak a telekvásárlásban, majd a Metropol számolt be arról: Karácsony Gergely a Wallis csoporttal szorosan összejátszva már 2023-ban meg akarta szerezni a rákosrendezői pályaudvar területét.
Jó tudni, hogy Bajnai korábban a Wallisnál dolgozott, az pedig, hogy érdeklődik a fővárosi ingatlanügyletek iránt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Városháza tervezett eladásáról szóló korábbi, egyébként korrupciógyanús tárgyalások bizonyos pontján személyesen is közreműködött.