Robbantással fenyegetőzött egy kiutasított migráns Nyírbátorban

Semmiképpen sem akarta elhagyni az országot, tárgyalásán viszont már azt állította, nem gondolta komolyan, amit mondott.

Egy héten belül már a második migránst áll a Nyíregyházi Törvényszék elé terrorcselekménnyel fenyegetés miatt. Kedden délután egy líbiai származású norvég állampolgár ügyében hozott jogerős döntést a bíróság – írta a Szon.hu.

Az okmányokkal sem rendelkező A. S. 2001-ben hagyta el szülőhazáját, Norvégiából pedig 2015-ben távozott. Közel négy évvel ezelőtt érkezett Magyarországra, azóta az utcán élt.

A férfit 2024 áprilisában felszólították a hazai hatóságok, hogy hagyja el az ország területét, de ő ennek nem tett eleget. Novemberben Budapesten igazoltatták a rendőrök, ezután az idegenrendészeti eljárás során elrendelték a kiutasítását, kitoloncolását. Őrizetbe vették, majd a Nyírbátori Befogadó Központban helyezték el.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A bevándorlónál teljesen elszakadt a cérna, amikor idén február 7-én közölte vele egy dolgozó, hogy négy nappal később Norvégiába szállítják, és azzal fenyegetőzött, hogy ha ezen nem változtatnak, bombát tesz a repülőgépre.

Kedd délutáni tárgyalásán a férfi meglehetősen indulatos volt. Elmondta, nincs senkije a skandináv országban, ezért nem akart visszamenni oda, de a robbantást nem gondolta komolyan, hiszen egyrészt még ennivalóra sem telik neki, másrészt pedig a vallása tiltja az erőszakot.

A bírót ez nem hatotta meg, és két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a migránst, valamint öt évre kiutasította Magyarországról.

2025. február 19. 17:38
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Az ukrán elnök és csapata a hírek szerint abban bízik, hogy Magyarországon kormányváltás lesz. Zelenszkijék úgy látj...
Az európaiak utazási kedve ezen a nyáron sem lankadt, százmilliók keltek útra, és a népszerű mediterrán célpontok me...
Egy politikailag motivált, ostoba döntés, amelyet a végtelenségig próbálnak finomítani, ahelyett, hogy visszamennénk...
AZ ÖRDÖG ÜGYVÉDJE - A gyilkosok a védőszentjüknek hívják. Lichy József a tárgyalóterem karmestere, aki szavakkal vív...
family