Sok támadás érte Jákob Zolit, most fellép az iskolai zaklatás ellen

Nemes cél mellett áll ki.

Fellép az iskolai zaklatás ellen és fiatalokat próbál tanítani Jákob Zoli, az üzletember a kezdeményezésről a hétfői Mokkában mesélt.

Nagyon régóta foglalkozom a gyerekeknek a lelki világával

– kezdte a 3 gyermekes édesapa, aki az elmúlt években rengeteg fiatal arcára csalt mosolyt.

A milliárdosnak azonban a középiskolákba ellátogatva feltűnt, hogy a bántalmazás egyre súlyosabb problémát jelent.

Erről beszélni kell. Segítséget kell adni a gyerekeknek és azoknak is, akik bántalmazóként lépnek fel

– magyarázta és hozzátette, hogy ebben szinte mindenki érintett, még ő is.

A beszélgetés során ugyanis kiderült, hogy Zolit gyerekkorában az orrával és a magasságával csúfolták, felnőttként pedig rengeteg bántó kommenteket kap a közösségi oldalakon.

Nekem is nehéz volt megszoknom…, de sikerült és a tapasztalatomat próbálom átültetni

– árulta el az üzletember, valamint kiemelte, hogy ez egy fejlődési folyamat.

Nagyon sok fiatal követőm van, akik példaképnek tekintenek és, ha rám bizonyos tekintetben hallgatnak, akkor már tudok eredményeket elérni

– fejezte ki jövőbeli reményét a milliárdos.

2025. április 14. 11:01
Megölte és feldarabolta apját egy budapesti férfi, trükkösen próbálta megúszni az emberölést
A rendőrök most fejezték be a nyomozást. Az egész család rácsok mögé kerül.
Megsérült két rendőr az erőszakossá fajuló hétfői demonstráción
Pride-párti és a drogtörvény szigorítása ellen tüntetők tiltakoztak az Alaptörvény-módosítás ellen a Kossuth téren h...
A születésnapos Bodrogi Gyula elárulta, mire a legbüszkébb
Egy másodpercig sem gondolkozott rajta.
Niki Belucci elárulta, hogyan kezdett a felnőttfilmezésbe, őszintén beszélt múltjáról
Felnőttfilmes múltját nem tudja meg nem történtté tenni, de nem akar lehajtott fejjel járni miatta. Azt mondja fiata...
Megerőszakolta, majd meggyilkolta 12 éves lányát egy férfi
Brutális bűntényre derült fény.
Brüsszel ukrán-párti kormányt akar
Brüsszel és a Tisza Párt nyíltan bevallotta, hogy a magyarok életszínvonalának lerontása a céljuk, illetve az, hogy ...
Paktumot kötött Brüsszel és a Tisza párt
Paktumot kötött Brüsszel és a Tisza Párt - erre hívta fel a figyelmet a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menc...
A házával együtt robbantottak fel egy édesapát
Már csak a holttestét tudták kiemelni a romok alól.
Balesetet akart elkerülni, Dunába zuhant
Brutális baleset történt Romániában, egy sofőr lehúzódott az útról, hogy elkerüljön egy frontális karambolt, de a fu...
Már heten haltak meg vasúti átjárókban
Csak idén hét ember halt már meg olyan balesetekben, amelyek vasúti átjáróban történtek. Egyre gyakoribb, hogy azért...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.