Szabadlábra kerülhet a csecsemőgyilkos

20 év után szabadulhat.

Szabadlábra helyezhetik a most 44 éves brit Liam Fostert, aki 2002. december 31-én olyan brutálisan bántalmazta élettársának 14 hónapos kislányát, Leonie Lewist, hogy a gyermek belehalt sérüléseibe - írta a Metro.

Leonie családjával a minap vette fel a kapcsolatot a brit feltételes szabadlábra helyezési bizottság, és tájékoztatták, hogy harmadik szabadulási kérelmére Fostert alkalmasnak ítélték arra, hogy egy nyílt börtönbe szállítsák.

A feltételes szabadlábra helyezést ellátó bizottság kijelentette, hogy "előre kell mozdítani a tettes nyílt körülmények között való elhelyezését”.

Ez a kijelentés felháborította a brutálisan meggyilkolt kislány családját, akik kiemelték, hogy amit a gyilkos tett, az aljas és megbocsáthatatlan, nem érdemli meg a szabadságot.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Ártatlan életet olt ki.

Leonie annyi mindentől meg lett fosztva Liam Foster gonosz kezei által! Amit tett, az embertelen. Ő egy gyilkos, és az olyan emberek, mint ő, nem érdemlik meg, hogy az utcákon járjanak, vagy hogy továbbmenjenek és éljék a saját életüket, miután elvették egy másik ember életét.

Egy életen át bent kell maradnia, így nem tud mást bántani, vagy fájdalmat okozni

- tette közzé felháborodva a kislány édesanyja.

Foster a 22 évvel ezelőtti gyilkosság elkövetésekor a kis Leonie anyjának élettársa volt, és szándékos emberölésért minimum 17 év börtönbüntetésre ítélték.

A 14 hónapos kislány holttestét testszerte 50 zúzódásnyommal, hátán szivargyújtó okozta égési sérülésekkel, hajában gyertyaviasz-nyomokkal találta meg édesanyja a dél-yorkshire-i Sheffieldben, néhány órával azután, hogy lányát lefektette.

"A kisgyermekek kínzásában és elégetésében szadisztikus örömet lelő" Fostert 24 éves korában, 2004-ben börtönözték be, és most, 44 évesen helyezhetik feltételesen szabadlábra.

2024. október 21. 16:32
Megvan a Megasztár nyertese? - Caramel nem bírta ülve hallgatni Brigitta produkcióját
Egyöntetűen.
Amerikai szintű produkció nyűgözte le a Megasztár zsűrijét
Az ítészek alig jutottak szóhoz.
Meghalt az idős férfi, akire beton zuhant Debrecenben
Az intenzív osztályon feladta a harcot.
Kiderült a szabolcsi kéjlak sötét titka, a tinédzser egyenesen a rendőrségre futott - Videóval
17 éves lányt kényszerített prostitúcióra egy ajaki család, minden pénzt elvettek tőle.
Peter Sramek: simogatom reggeltől estig, egy rossz kommentet se láttam
A 2013-ban elkezdett műsorsorozat abszolút legjobbja lett a jubileumi all stars műsor megnyerésével Peter Sramek. A ...
Mit tud ez a fiatal srác?
Ő Magyarország egyik legnépszerűbb influenszere, több mint egymillióan követik, ami brutálisan magas szám. Most pedi...
Oda az otthonunk!
Tönkrementek a bútorok, odalettek a falak és ugrottak az autóik is. Sokkoló videóban mutatja meg a milliárdos házasp...
Drágám, miénk a hatmilliárd!
Vajon fölfedi a kilétét az a nagyon szerencsés magyar, aki megnyerte a lottóötöst? Minden idők legnagyobb magyar lot...
Ez őrületes volt, Sramek!
Lefagyott, sőt lerogyott a földre Peter Sramek, amikor kimondták a nevét. Ő lett Magyarország legnagyobb átalakulómű...
Kokainos pizzát árultak, pizzériában razziázott a rendőrség
A 36 éves üzemeltetőt őrizetbe vették.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.