Szabó Zsófi új trendet teremtett – tarol a Békemenet előtt

Szabó Zsófi ismét reflektorfénybe került – ezúttal nem egy filmszereppel vagy műsorvezetéssel, hanem egy divatdöntéssel. A műsorvezető ugyanis egy Orbán Viktort ábrázoló pulóverben jelent meg a napokban, amely azóta igazi szenzációvá vált a közösségi médiában.

A Digitális Polgári Körök (DPK) Facebook-bejegyzése szerint Zsófi „bátor és őszinte kiállása” új divatot indított el: a pulcsi rövid idő alatt trenddé vált, és egyre több közszereplő, influenszer és civil is csatlakozik a kezdeményezéshez.

Nagyon népszerű lett a pulcsi, igazi trend lett a békemenet előtti napokban Szabó Zsófi bátor, őszinte kiállása után. Sorban állnak ki ebben a közszereplők, celebek

– írta a DPK hivatalos közösségi oldalán.


A mozgalom a Békemenethez is kapcsolódik: a szervezet közölte, hogy október 23-án reggel 9 órakor várják tagjaikat a Császár-Komjádi uszodánál (Komjádi Béla u. 2, 1023 Budapest), az Árpád fejedelem útjára nyíló parkolóban.

Az első ezer érkező DPK-tag különleges ajándékokat is kaphat – köztük a trenddé vált Orbán Viktoros pulcsit, valamint pólókat és sapkákat.

A helyszínen új tagok is beléphetnek a szervezetbe, amely a felhívás szerint közös célként hirdeti a béke és a nemzeti egység fontosságát.

Mondjunk együtt nemet a háborúra és mutassuk meg, hogy közösen naggyá tehetjük Magyarországot!

– áll a közleményben.

2025. október 23. 08:09
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
A kormány 2022 óta közismerten békepárti – közölte a Fidesz frakcióvezetője, miután Alföldi Róbert bejegyzésben bírá...
MEGHALTAK - Meghalt két magyar férfi, amikor egy részeg sofőr hátulról az autójuknak csapódott az A9-es autópályán A...
A "lengyel Kollár Kinga" vonult Magyar Péterék nemzeti menetében. Ő az, aki az Európai Parlamentben a Magyarországot...
BEKÖLTÖZTEM, NEM MEGYEK HAZA - Indul a Megasztár, itt az első élő show, a versenyzők már be is költöztek a Megaházba...
family
Azt már megszokhattuk, hogy a Megasztár mindig egy új fokozatra kapcsol az élő adásokkal, ugyanis már a tehetségkuta...
family