Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, hogy mindez egyértelműen többlet forgalmat generál a Belvárosban, amit az 5. kerületiek meg is elégeltek.
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak ellenére sem nyitja meg a rakpartot napközben az autós forgalom előtt, hogy azt alig használja valaki – jelentette ki a budapesti Fidesz vezetője közösségi oldalán szombaton.
Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, hogy mindez egyértelműen többlet forgalmat generál a Belvárosban, amit az 5. kerületiek meg is elégeltek.
Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester az ügy mielőbbi megoldása érdekében tárgyalást kezdeményezett a Fővárossal. A válasz azt hiszem egyre kevesebb embert lep meg: a főpolgármester jelezte, hogy erről csak augusztus végén hajlandóak tárgyalni, talán csak a 24 napos szabadságának letelte után
– árulta el a fideszes politikus.
Kiemelte, hogy ez azért végtelenül cinikus, mert a rakpart a tervek szerint augusztus 15-ig lenne lezárva a forgalom elől, így egy augusztus végi egyeztetés már okafogyottá válna.
Miközben egyre többen kérik a pesti alsó rakpart megnyitását Karácsony Gergelytől, ő ahelyett, hogy belátná a hibáját és végre visszaadná a nappali csúcsidőben a rakpartot a forgalomnak, szokása szerint csak az időt húzza.
Szerintünk viszont a Budapesten közlekedők megérdemelnék, hogy végre enyhítsenek az őket sújtó közlekedési káoszon!
– hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.