Szijjártó: újabb elvakult háború- és Ukrajna-párti kezdeményezéseket jelentett be Brüsszel

Újabb elvakult, masszív háború- és Ukrajna-párti kezdeményezéseket jelentett be az Európai Bizottság, amelyek alapján még több pénzt, még több fegyvert és katonai tanácsadókat is küldenének Ukrajnába - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

A tárcavezető arról számolt be az EU-s külügyi tanácsülést követő sajtótájékoztatóján, hogy az idei esztendőre 40 milliárd euróra akarják emelni az Ukrajnának nyújtandó fegyvertámogatások értékét. Ebből most leggyorsabban és legelőször kétmillió lőszert akarnak Ukrajnába küldeni ötmilliárd euróért. Jelenleg ennek az összekalapozása zajlik, mert ezt egyelőre csak önkéntes alapon tudják megtenni, hiszen Magyarország korábbi elutasításának köszönhetően ez nem egy kötelező befizetési mechanizmus lett - mondta.

"Aztán katonai tanácsadókat akarnak küldeni Kijevbe azon missziónak a keretében, amelyet korábban ukrán katonák kiképzésére hoztak létre. Ettől a missziótól Magyarország távol maradt, de alapvető kikötésünk volt, hogy egy ilyen misszió kizárólag Ukrajna területén kívül működhet" - folytatta. "Ukrajna területén európai uniós katonai kiképzők ne hajtsanak végre kiképzési programokat, mert az a háború Európa felé történő eszkalálódásának súlyos veszélyét hozza magával. Számunkra ez a vörös vonal, ennek a katonai kiképző missziónak semmilyen eleme sem valósulhat meg Ukrajna területén" - tette hozzá.

Majd kifejtette, hogy emellett a 17. szankciós csomagot akarják már előkészíteni Oroszország ellen, és elhangzott, hogy ennek "nagyon masszívnak, nagyon robusztusnak" kell lennie, sőt ukrán kollégája az orosz energiavásárlásokra és a nukleáris iparra vonatkozóan is korlátozásokat "követelt".


Sérelmezte, hogy ehhez több EU-s hivatali partnere is csatlakozott, miután egyesek az előző héten már megpróbáltak szankciós listára vetetni számos orosz minisztert. "Ezt mi nem fogjuk támogatni semmilyen módon, mert az Európai Unió néhány brosúrával le van maradva. Az amerikaiak éppen közvetlen tárgyalásokat folytatnak az oroszokkal, az amerikai elnök és az orosz elnök telefonon beszél egymással, a főképviselőik utaznak egymás fővárosaiba, az amerikai és az orosz külügyminiszter kolléga szintén kommunikál egymással, és közben mi szankciós listára akarunk helyezni orosz kormánytagokat" - húzta alá.

"És ugyanígy, azt akarják itt néhányan elérni, hogy az orosz diplomaták Európai Unión belüli mozgását is korlátozzuk, miközben amerikai-orosz tárgyalások zajlanak arról, hogy hogyan állítsák helyre egymás diplomáciai képviseleteinek működési körülményeit" - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ülés több résztvevője megnyitná az ukrán csatlakozási tárgyalások összes fejezetét még idén, sőt az EU illetékes biztosa olyan "hajmeresztő ötlettel állt elő", hogy még a tagság előtt valósuljon meg az ország teljes gazdasági integrációja. Tehát még több fegyver, még több pénz, Ukrajna benyomása az Európai Unióba, katonai tanácsadók küldése Kijevbe és az energiavásárlások szankcionálása. Ez az az újabb elvakult, masszív háború- és Ukrajna-párti kezdeményezéscsomag, amelyet ma itt a külügyminiszteri tanácsülésen jelentettek be - összegzett.

"Magyarország békét akar, és nem háborút. És miközben itt mindenki szavakban természetesen kiállt a tűzszünet mellett, az elmúlt három esztendő elhibázott, totálisan kudarcos háborúpárti politikájának folytatása jelentkezik ebben a masszív javaslatcsomagban" - közölte.

"Mi, magyarok egyetlen háborúpárti javaslatot sem támogattunk, és nem is fogunk támogatni a jövőben sem, így ennek az új, masszív háború- és Ukrajna-párti csomagnak egyetlen egy javaslatát sem támogatjuk, mert ezek a javaslatok egyértelműen meg akarják hosszabbítani a háborút, és veszélyt hoznának Európára, veszélyt hoznának Magyarországra" - figyelmeztetett.


A miniszter érintette azt is, hogy csaknem kivétel nélkül az összes tagállam és Brüsszel is erős nyomást gyakorol a magyar kormányra Ukrajna gyors csatlakozása érdekében. "Azt akarták tehát a mai napon, hogy adjuk be a derekunkat, függetlenül attól, hogy mennyi veszélyt jelent Magyarországra és az Európai Unióra, és függetlenül attól, hogy a magyar nemzeti közösség jogait továbbra is folyamatosan megsértik Ukrajnában" - mutatott rá. "Világossá tettem, hogy ebben a kérdésben csak a magyar emberek dönthetnek. Itt azt akarják elérni, hogy Brüsszel a magyar emberek feje fölött dönthessen. Ebben nagy szerepet szánnak az Európai Néppárt magyarországi tagpártjának is (…) A Tisza Párt, az Európai Néppárt magyarországi tagpártja, Manfred Weber pártjának magyarországi tagpártja Brüsszel hangját, és nem a magyar emberek hangját képviseli" - jelentette ki.

"A magyar emberek az ezzel kapcsolatos álláspontjukat április és május folyamán majd a véleménynyilvánító szavazáson mondhatják el. Lassan megérkeznek az első szavazólapok. Arra kérek minden magyar embert, hogy mondja el a véleményét egy X-szel arról, hogy támogatja-e vagy sem Ukrajna európai uniós tagságát" - mondta.

Szijjártó Péter a Kollár Kinga közelmúltbeli felszólalásával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy "ez gyakorlatilag a Tisza Párt őszödi beszéde", hiszen az európai parlamenti képviselő arról beszélt, hogy "az ellenzék érdekeivel egybevág, hogy a magyar embereknek nehézségekkel kell szembesülnie".

"Én azt gondolom, ez egy óriási botrány, hogy egy megválasztott európai parlamenti képviselő számára a magyar emberek nehézségei vagy elmaradó kórházfelújítások jó hírt jelentenek" - fogalmazott.

A Kövér László egy korábbi megszólalásáról keringő felvételt "szánalmas figyelemelterelési kísérletnek" nevezte, amellyel "a Tisza Párt és Brüsszel paktumáról próbálják elterelni a figyelmet". "Sem a házelnök úr, Kövér László, sem pedig más a sorainkból soha nem kérte azt, hogy ne adjanak oda támogatásokat Magyarországnak" - szögezte le.

MTI

2025. április 14. 14:42
Megölte és feldarabolta apját egy budapesti férfi, trükkösen próbálta megúszni az emberölést
A rendőrök most fejezték be a nyomozást. Az egész család rácsok mögé kerül.
Megsérült két rendőr az erőszakossá fajuló hétfői demonstráción
Pride-párti és a drogtörvény szigorítása ellen tüntetők tiltakoztak az Alaptörvény-módosítás ellen a Kossuth téren h...
A születésnapos Bodrogi Gyula elárulta, mire a legbüszkébb
Egy másodpercig sem gondolkozott rajta.
Niki Belucci elárulta, hogyan kezdett a felnőttfilmezésbe, őszintén beszélt múltjáról
Felnőttfilmes múltját nem tudja meg nem történtté tenni, de nem akar lehajtott fejjel járni miatta. Azt mondja fiata...
Megerőszakolta, majd meggyilkolta 12 éves lányát egy férfi
Brutális bűntényre derült fény.
Paktumot kötött Brüsszel és a Tisza párt
Paktumot kötött Brüsszel és a Tisza Párt - erre hívta fel a figyelmet a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menc...
A házával együtt robbantottak fel egy édesapát
Már csak a holttestét tudták kiemelni a romok alól.
Balesetet akart elkerülni, Dunába zuhant
Brutális baleset történt Romániában, egy sofőr lehúzódott az útról, hogy elkerüljön egy frontális karambolt, de a fu...
Már heten haltak meg vasúti átjárókban
Csak idén hét ember halt már meg olyan balesetekben, amelyek vasúti átjáróban történtek. Egyre gyakoribb, hogy azért...
Otthonában késelte halálra barátját egy férfi
Az áldozat vendégségbe érkezett.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.